Nárciszokról, testközelből… és a facebookos nárci-teszt, hátha jól jön
Hú, DuBarry-nak vannak zseniális posztjai a nárciszokról. Életmenő, zseniális írások, kötelező olvasmány minden érintettnek: írt a nárcisztikus férfiről, és igen, Tibi, a nárcisztikus nőről is. Aztán azt is kifejtette, hogy nem nárcisz minden, ami fénylik, vannak simán önző, szemét pasasok és nők is, ami azért – bizonyos átfedések ellenére – más műfaj. DuBarry mindent megírt a nárcisztikus személyiségzavarról, ennél jobb kontent nincs a neten a témában, viszont most találtam egy jó kis cikket egy amerikai pszichoterapeuta tollából, amit most megosztanék veletek, hátha jól jön. Arról, hogy hogyan szűrd ki a nárcit, már a Facebookon. De kezdjük az elején…
Szépek, kedvesek, okosak, narkózist váltanak ki, de tönkre tudnak tenni – kép: hqhdwalls.com
Annyira WTF az élmény, hogy sokáig rá se jössz, hogy mi nem oké
A nárcisznak hiába vannak grandiózus céljai (anélkül nem nárci a nárci), bizonyos dolgokban kisgyerekként viselkedik: például igényli az állandó dicséretet, és ha ezt elmulasztod, kicsikarja magának, akár erőszakkal is. Mint egy nyeretlen hatéves, aki rángatja a szoknyádat: „de óvó néni, szépet rajzoltam, ugye, és látod milyen szép a sapkám is?!” Folyton hallani akarja, hogy ő a legjobb, legokosabb, legkülönlegesebb: ez számára a motor az ellenfél piszkálódásával együtt, ami szintén csak azt bizonyítja, hogy ő aztán tényező, és annyira zseniális, hogy még megosztó is. A kötelező ajnározást mindenesetre csak olyan mértékben viszonozza, ahogy érdekében áll, hogy a másikat manipulálja, illetve saját felsőbbrendűségét erősítse azzal, hogy körülötte-érte nagyszerű emberek tevékenykednek (nem kérdés, hogy a nap is körülötte-érte van!), TEHÁT ő a legfantasztikusabb az összes teremtmény közül. Ez egy egészen elképesztő működési mód, ha nárciszt látsz közelről, teljesen ledöbbensz, és csak lesel, hogy ez meg mégis mi a fasz volt.
Nekem sokáig nem is esett le, hogy mi van, pedig/mert én sem vagyok az altruizmus mintaszobra: egykeként nagyjából tizenkét éves koromig simán kivettem a legnagyobb, legszebb csirkecombot a tálból a vasárnapi ebédeknél, és csak később tudatosodott bennem, hogy ez tuskóság, mások is vannak a világon. Na, egy nárciszban ez soha nem tudatosodik, belőle teljesen hiányzik az empátia, valamint a szándék és képesség, hogy mások szempontjait mérlegelni tudja. Nem, ez több mint egyszerű önzés. Természetes, hogy az embernek saját maga a legfontosabb, ez az egészséges alap, a vizedből csak akkor tudsz adni másnak, ha neked is bőven van, a kibillentség – például a mártíranyaság, a rabszolgamunka – mindig súlyos összeomlást, gyakran tragédiát hoz magával. De a nárcisz számára nem egyszerűen saját maga a legfontosabb, hanem mások manipulálása, kiszipolyozása, elnyomása, kihasználása és tönkretétele természetes lépcsőfok nála a szükségletei kielégítése és a céljai elérése szempontjából. Az a legszebb az egészben, hogy mivel tényleg bámulatos és lehengerlő jelenség, kezdetben ehhez még lelkesen asszisztálsz is, hogy fürödhess egy kicsit a fényében: abban a végtelen magabiztosságban, határozottságban, nyugalomban és erőben, ami ő. Ráadásul… ha szereted, a célod ugyanaz, ami az övé: hogy neki jó legyen, bármi áron. Csak később látod, hogy a kölcsönösség ismeretlen fogalom előtte, és ami a felszínen ebbe az irányba mutat, azok valójában csak üres szavak és jelentéktelen gesztusok, nem tényleges tettek. És ő mindenkivel ilyen, nem csak veled. Így működik, nem tud máshogy.
A szakemberek nem nagyon kertelnek, ha nárcisztikus személyiségzavarról van szó: tízből nyolc azt ajánlja, hogy ha ilyet látsz, FUSS, amíg van lábad, nem vágta le magának azt is. Ezek nem mennek terápiára, mert tökéletesek, ha viszont muszáj (erre kötelezi őket mondjuk a partnerük, és valamiért szükséges a kapcsolat fenntartása), és beadják a derekukat, könnyedén szarrá manipulálják a legdörzsöltebb pszichiátert is. A legtöbb nárcisz elképesztően intelligens, és bármit el tud játszani, így aztán nem csak a környezetét téveszti meg, hanem a szakembereket is. Mindegy is, mi a tanács, változni nem fog, nem tud, és még ha igyekszik is, hamar visszatér a régi, megszokott viselkedésmintákhoz. Rá nem hat a szeretet ereje sem: egyáltalán nem képes igazi intimitást átélni, maszkok nélkül önmaga lenni, feloldódni más közelségében, mélyebb szinten kapcsolódni. Mivel azonban ez minden ember természetes szükséglete, a nárciszok jelentős része szexfüggő: a fizikai közelséggel próbálja ezt az élményt kiváltani, természetesen hiába. Ezért hajszolja az új élményeket, muffokat, farkakat, a végtelenségig, sport jelleggel… aztán persze látod, hogy társaságban is nyitottabb és közvetlenebb lesz, mint négyszemközt, ruha nélkül. Nem tud kötődni (ezt be is vallja), addig marad, amíg van mit elvennie, aztán lelkifurdalás nélkül továbbáll, de bármikor újra keres, ha szüksége van valamire (mindegy, hogy nem kellesz, szükség esetén azonnal állj a rendelkezésére). Nem ritkán persze elmenekülnek tőle, amit ő rémes cserbenhagyottságként és csalódásként él meg, de igazából nem a szíve, hanem az egója szenved ilyenkor. Az viszont nagyon. Ha megnézed, állandóan cserélődnek körülötte az emberek, nem véletlenül. Ne próbáld megmenteni, hiába nagy a kísértés.
Hogyan lehet ezt már időben kiszűrni a Facebooon is?
Dr. Richard Zwolinski a maga 25 éves szakmai tapasztalatával a megengedőbb szakemberek közé tartozik: kollégái 80 százalékával szemben nem azt mondja, hogy menekülj, amíg lehet, hanem azt, hogy készülj fel, vértezd fel magad a nárci ellen. Voltaképpen igaza van, mert sokszor nem nagyon tudsz menekülni: ha a szülődről, testvéredről, gyerekedről, főnöködről, kollégádról van szó, muszáj alkalmazkodni a helyzethez, és kénytelen vagy stratégiát gyártani a túléléshez. Dr. Judith Orloff pszichiáter cikkét már összefoglaltam máshol, a lényeg röviden: dicsérd, dicsérd, dicsérd, és tartsd a három lépés távolságot, ne oszd meg vele a legféltettebb titkaidat, mert mocskosul vissza fog élni ezzel a legkiszolgáltatottabb állapotodban, hogy manipulatív módon célt érjen. Számára semmi sem szent, nincsenek erkölcsi gátjai. Egyáltalán. Csak tudja, hogyan kell viselkedni. Ennyi.
Zwolinski azt mondja, hogy ha az alábbi tizenkettőből legalább négy jellemző a Facebook-ismerősödre, akkor jó eséllyel nárcisztikus, tehát „tartsd a távolságot, és lehetőleg töröld az ismerőseid közül”. Szerintem a négy túlzott szigorúságról árulkodik, hiszen a Facebook önmagában véve nárcizmusra serkent a lájkfüggés beindításával, a nárcisztikus személyiségzavarhoz meg ennél valamivel több kell, de Zwolinksi tudja. (Nyilván nálam 12/9 az arány a legmarkánsabb nárcisznál, és ketten vannak, akik nárcisz-gyanúsak 12/7-tel és 12/6-tal. Egyelőre senkit sem töröltem még emiatt…):
- A nárcisztikus Facebook-barát (NFB) gyakran posztol, de szinte soha nem reagál mások posztjaira, kommentjeire.
- Ha viszont róla szól a megosztás, illetve őt dicséri, nagyon is lelkesen lájkol, kommentel, rögtön, hiszen gépközelben van, meg van nyitva a fácse.
- Az NFB barátai eleinte aktívak az NFB oldalán, de egy idő után a visszajelzések hiánya elbátortalanítja őket, ezért beszüntetik az egyoldalú kommunikációt.
- Szeret szelfiket posztolni, de nem csak úgy blindre: mindig gondosan szelektálja a legelőnyösebb képeket magáról.
- Posztjai gyakran grandiózusak, és ugyanazokat a paneleket ismétlik. Amire büszke, azt mind a 4892 friendjénak tudnia kell, azonnal. Ha írt egy verset, hússzor is posztolja akár.
- Őrületesen sok friendjük van: bejelölnek mindenkit, és bárki barát-felkérését elfogadják. Ezekre az emberekre lelkes követőként tekintenek, akik őket csodálják, plusz maguk a számok is saját népszerűségüket és erejüket hangsúlyozzák. Sokan törlik őket a közös ismerősök közül, mert teljesen egyoldalú ez a fajta kommunikáció, illetve tényleges kapcsolat sincs.
- Azért persze vannak, akiknek a minőség számít, nem a mennyiség: legyen egy fix kör, akik aktívan lelkesednek a dolgaiért, és ha ez megvan, ő nagylelkű lájkokkal honorálja a dicséretet. Mást nem tesz, pedig egész nap a Facebookon lóg.
- Ha nincsenek bókok és dicséretek, a NFB kiköveteli azokat magának. Igen, nyíltan rákérdez és kéri, mert ez energiát ad neki.
- Két lehetőség van: folyton magáról áradozik, de rólad, tőled semmit se kérdez, vagy pedig bizalmas infókat gyűjt be a másikról, de ő nem árul el magáról semmit. Akárhogy is, a kommunikáció egyenlőtlen, és minden esetben csak akkor kerül rá sor, ha akar valamit tőled. Csak úgy nem fárasztja magát, valódi érdeklődés meg nincs benne, ami önmagán túlmutat: téged csak a maga viszonylatában tud értékelni, akár a párod, akár a munkatársad.
- Simán felkér titokban, hogy támadj vele valakit, aki őt támadja. Fontos neki, hogy az alattvalók – mindenki az alattvalója, érted – látványosan kiálljanak mellette, és ezt nem szégyelli külön kérni, ha nem kapja meg automatikusan.
- Nyíltan dicsekszik az eredményeivel, dolgaival, mindennel és bármivel.
- A lájkjai szisztematikusan azt a célt szolgálják, hogy a legjobb arcát mutassa a világ felé, sokkal inkább, mint bárki másnál: azt lákolja csak, ami direkt jó fényt vet rá. Olyan ügyeket, eseményeket, zenéket, könyveket satöbbi, és semmi mást, miközben a valóságban nem ment törött lábú kiskutyákat szabadidejében. Minden a róla kialakított tökéletes képet szolgálja, és nem esik ki a szerepéből érzelmi okok miatt soha (milyen érzelmek, basszus).
Szóval, így néz ki a dolog már az elején, tessék észen lenni. Bár a nárci nagyon izgalmas és különleges, abszolút csodálatraméltó, előbb-utóbb rá fogsz jönni, hogy a határozottsága gátlástalanság, a kitartása machiavellizmus, a lendülete energiavámpirizmus, a kedvessége manipuláció, és szent meggyőződése, hogy az egész világ egy szép díszlet csupán a céljai eléréséhez.
Eszter's Offtopic 
“társaságban is nyitottabb és közvetlenebb lesz, mint négyszemközt, ruha nélkül.”
Ez volt a legutóbbi döbbenésem. Az “ajnározás” meg valóban kulcsszó. A “díszlettel” együtt.
Látom, szép, kifejlett példánnyal volt dolgod neked is. Tök jó, hogy soha nem olvasnak olyasmit, ami nem róluk szól, és nem is sejtik, hogy egy ilyen poszt róluk szólhat. Abban az egyben nem értek egyet DuBarry-val, hogy minden nárci beismeri, hogy nárci: többségüknek ez annyira természetes, hogy fel sem merül bennük normától való eltérés.
Ennél az egy kijelentésnél én is megálltam, hogy khm, ez nem annyira. Legfeljebb ha a nárcizmusról azt gondlja, hogy az valami pozitív és ad egy kis plusz fényt a glóriájához.
Hámmmánhogyne, szent meggyőződéssel hiszik, hogy a családjukért és/vagy az egész emberiségért küzdenek, szent, önfeláldozó szolgálattal. Már eleve szolgálat az is, hogy vannak, léteznek, lélegeznek. Megmentik az emberiséget, hozzájuk képest brúszvilisz és csaknorisz kutyafüle, mi más ez, ha nem ajándék a világegyetem számára? Altruizmus. Logikus, hogy náluk önzetlenebb ember nem született még, milyen nárcizmus? Rákérdeznék, szerintem nem is értené, csodálkozva megkérdezné: “Ezt most miért mondod?” És megbántva érezné magát, hogy nem látom át, mit tesz ő értem (is), mert önző vagyok.
Én is ismerek nárcit, most komolyan… kérdezzük már meg őket, nárcisztikusak-e! Szerintem az enyém tagadni fogja. Ti mire tippeltek?
(Amúgy tök jó a cikk, leborulok!)
Tényleg, kéne egy ilyen tudományos kísérlet, amelynek során a nárcik megkapják a fenti kérdést (“mondd, te nárcisztikus vagy?”), aztán összeírjuk a válaszokat. Kell egy kontrollcsoport is, mondjuk borderesekkel. Na jó, csak simán nem-nárcikkal, elég lesz az is.
Én személy szerint a következő válaszok valamelyikét várom:
a, “Ezt most miért mondod?” (szomorú kutyaszemekkel, sértetten, értetlenül)
b, “Miért, baj?” (teljes gátlástalanság, nem is leplezi, leszarja)
c, “Az mit jelent?” (a “hülyevagyoknemtudommivan”-kártya, néha elő van húzva, ha megúszásra játszik)
d, “Ezt négyszemközt kéne megbeszélni egy pohár bor mellett, nálad.” (a jolly joker, ez sok mindenre jó, aztán figyelemelterelés, mire észbe kapsz, már mindegy is).
Naná! Valahol e témában éppen azt olvastam, hogy a legeslegegyszerubb teszt megkérdezni oket: Nárcisz On? Biszkén rávágják az IGEN-t!
Igen, igen, állítólag örömmel felvállalják: https://www.washingtonpost.com/news/speaking-of-science/wp/2014/08/05/you-only-need-a-one-question-test-to-identify-a-narcissist/
Én ebben azért nem vagyok biztos, mert sokan az altruizmus szobraként tekintenek magukra. Érted, hogy ti. ő szolgálatot tesz a világnak pusztán azzal, hogy létezik. És ez mindenkinek jó, hasznos, építő. Ő csak jót tesz azzal, hogy van, és ez szolgálat, mér’ lenne ő nárcisztikus?
Ennél remekebb leírást nem láttam még, a témában, fogadd gratulációmat! nekem is volt szerencsém egy két ilyen típusú emberhez, de hálisten le vannak építve ..magam is rájöttem mekkora energiavámpírok ..ez a cikk pedig megerősített benne hogy jól döntöttem:)köszönöm !
Örülök, hogy túl vagy rajta! Kemény élmény, az fix.
Ezzel én is pont így vagyok! Későn veszi észre az ember hogy agymosodában van…………… Én legalábbis soká vettem észre!
Tipikus!
Dubarry tud már erről, vagy megmutathatom neki, hogy termékeny talajba hullott a mag, és még annál is többen örülnek az írásainak erről, mint gondolná? :)
Nem hinném, hogy tud, de persze megmutathatod! Ő a másztördzsedáj ebben.
Ti nem szoktatok elbizonytalanodni, hogy mi van, ha a nárcisz nem is nárcisz, és ti vagytok/voltatok a hülyék? Én gyakran. :(
De, sajna megesik. Főleg hogy a nárci rettenetesen aláássa az ember önbizalmát és egész meredek dolgokat bírsz normálisnak vagy nemnormálisnak tekinteni, amíg a bűvkörében vagy.
Hát pont ez a stratégia! Hogy elhiteti veled,hogy hülye vagy…hogy amikor már nem bírod akkor megmondod mi fáj és akkor ki csinálja a cirkuszt? mondaná:Hát te kisanyám! mert mindig te csinálod a cirkuszt,én tökre jól elvagyok,de te mindig bele kell szólj valamibe…egyébként meg amúgy szart se érsz,úgyhogy nézzél már tükörbe…hogy nézel ki….amúgy meg csak azért nem mész el,mert egyrészt alkalmatlan vagy a saját lábadon álldogálni,igazából ahhoz is hülye vagy….másrészt meg kinek kellenél????na szóval erről ennyit…és akkor 2 nap mosolyszünet,és utána megy minden ugyanúgy…
Eleinte ugyebár felemel, hogy milyen csodálatos vagy, aztán meg mikor már túl közel kerülsz hozzá, elkezd lenyomni, hogy függj tőle. Így, ahogy írod. Hogy ki milyen verbális kontextusban teszi ezt, az változó, de nyilván világos, ki az úr és ki a szolga. :(
Ismerős. Amikor kedves mással… Amikor kedves velem… És jön az érzés, hogy biztosan rosszul látod a dolgokat, sarkítasz, túlzol, a sértett gőg beszél belőled, mert nem is. Csak egy kalap fos vagy, aki nem elég jó, és az az oka mindennek. Ez ilyen menetrendszerű érzés felszállóágban, de aztán utólag mindig látod: valszeg az, nagyon is.
Mit lehet tenni, amikor jön az érzés, hogy de nem is nárci szegény, csak én démonizálom? És hogy tök kedves volt a múltkor is, és hátha kedves lesz megint? És az érzés, hogy biztos csak velem ilyen, mert nem vagyok méltó hozzá? :…(
Egy üveg pálinka, és felejtés.
Dreamside! Az hogy közben emberszerű lesz veled,az csakis azért van,hogy ezt érezd amit leírtál….nem engedheti eleludni a szikrát…mert akkor újra vadásznia kell..és ugyan vadászik ő a házasság alatt is,de akkor csak esetekre,és nem tartós példány kell neki,érted?az enyém konkrétan a válás napján átírta a társkeresőn a státuszát elváltra,és már másnap levelezett…egy hét nem volt már randizott…én meg még itt vagyok és mosok rá…mégse mehet koszos gatyával randira….:) 30 évig voltunk házasok….ja és a következő áldozat pont ez az áldozat tipus mint én…rettentő jó szeme van hozzá…azért remélem nem jön neki össze….sajnálnám a nőt…
Azóta már én is naivnak érzem magam a kérdés miatt, köszi a választ, Ildikó.
“én meg még itt vagyok és mosok rá”
Jajj. És miért? És meddig?
Azt én is akartam kérdezni, ha már így felmerült, hogy mi ilyenkor a motiváció a maradásra? Anyagi szükségszerűség, közös gyerek és/vagy a szép emlékek, emberi szeretet, ami az összes többi elmúltával is megmarad azért? Mert sokszor látom, hogy ezzel kihúzható sokáig a “kapcsolat”, amikor pedig már nem volna létjogosultsága. :(
“…mi ilyenkor a motiváció a maradásra?”
Külső szemlélőként azt kell mondanom, hogy leginkább a függés.
A nárci úgy érzi meg a viselkedésfüggőket(társ/kapcsolat/szerelem/szenvedés), mint cápa a vérszagot: 1 köbkilométer tengervízben egy csepp vért kiszúr!
Pszichológusok kikérdezhetnék őket, hogy mire figyelnek, amúgy is szeretnek dicsekedni.
Egyszer úgy igazán feldühödni. Úgy, hogy többet kedves se tudjon lenni, mert azzal is csak ezt táplálja. Úgyis hazudik, tudod hogy álmában is, kérdezve is hazudik, manipulál, ha épp kedves, akar valamit, és ha újabb alkalmat adsz neki, újra meg fog bántani.
Az, amikor már nem tud olyat szólni, bárhogy teszi, hogy ne fájjon.
De ne aggódj, nem kell igyekezni :) egy igazi nárcival úgyis eljutsz eddig, max idő kérdése.
Tényleg, van olyan, hogy egy nárci csak úgy kedves és érdeklődő, szívből… és nem kéri el utána rögtön a fél karodat vagy a lelki üdvödet? Nincs. Tehát: dilemma kilőve.
De, van. Olyan, hogy nem _rögtön_ .
Viszont később akár tízszer is.
“How obvious are your motives
How simple are your thrives
All these fears and emotions
Lie hollow in your lies…
Do you know me now?
When I let you fall
Do you feel the pain?
When you hit the ground
So what if you can’t stand it?
And you’re left out in the dark
All ties are severed
So I simply don’t care at all
’cause, there’s something wrong with you
There’s something wrong with you”
*nem elég jó – kiegészíteném: nem elég rugalmas, hogy az “egész meredek dolgokat” is normálisnak/nemnormálisnak tekintsd, ahogy ő, a bűvkörében.
Felőlem vihetnéd a csirkecombot, nem szeretem a lógó inakat :)
Gyerekként mindenből én kaptam a legfinomabbat, legjobbat, nekem ez természetes volt. Az is, hogy most a gyerek leeheti a sütimről a legjobb részt. Nem zavar :)
A FB szerintem egy külön közösség, tényleg fura, hogy aki heti öt fotót feltesz magáról/családról, az miért teszi? Főleg, ha ő van a képeken, különböző beállásban. Nem értem, de akkor itt a magyarázat :)
Szerencsére ilyen embertípussal még nem találkoztam, aki ennyire manipulatív és durván nárcisztikus lenne, de azért volt pasim, aki eléggé a közelében volt, szerinte ő tökéletes volt, mindenben és úgy gondolta, mindenki ugráljon neki. Hát frászt.
Hehe, azért önmagában véve a heti öt énfotó még semmi, de másik öt-hat ponttal együtt már árulkodó. A lényeg, hogy megúsztad a nárcit!
“Kétsége sincs, hogy ő a legjobb, legokosabb, legkülönlegesebb, és ezt folyton hallani is akarja”
Dehogy nincs, ha tényleg nem lenne, miért akarná hallani?
Hmm, lehet, hogy a nárciszok állandó figyelmet, dicséretet, tömjénezést követelő viselkedése mögött elfojtott belső szorongások széles repertoárja rejtezik? Lehetséges, de ennek ő nincs tudatában, mert a személyiségfejlődése olyan szakaszában ásta el ezeket maga és környezete elől, hogy már nem is tud róluk.
Ezek szerint aki inkább mások falán / kommentjeiben vagy csoportokban bölcselkedik és számolja a kifejtéseire kapott lájkokat, ellenben személyes infót keveset oszt meg, az nem nárcisztikus?
Meg az, aki kiszedi belőled a legféltettebb titkaidat odaadó figyelem megjátszásával, hogy aztán felhasználhassa adandó alkalommal a maga céljaira – akár úgy is, hogy téged használ eszközül és eme megszerzett infókkal tart sakkban közben? Az micsoda?
A bántalmazó, sima mezei seggfej. Esetleg némi pszichopataság is befigyelhet.
Önmagában véve egyik felsorolt pont sem jelenti azt, hogy nárciról van szó, de ha legalább négy jellemző rá, már sanszos. Amiket írsz, az szerintem benne van az 1-es és 9-es pontokban, és kemény dolog, igen.
“Két lehetőség van: folyton magáról áradozik, de rólad, tőled semmit se kérdez, vagy pedig bizalmas infókat gyűjt be a másikról, de ő nem árul el magáról semmit.”
Biztos? Szerintem épphogy az áradozás mellett gyűjti az infokat: az áradozása azonban felszínes, mély információkat, sebezhetőséget, kudarcot sosem árul el. Más érzelmei nem érdeklik, de egyébként igenis sok mindent tudni akar.
Stimm. Nemá, neked is akadt?
Kifejezett narciszikus nemigen van körülöttem, talán azért is, mert leléptem onnan. Család, közvetlen munkatárs nem ilyen, még ha esetleg nyomokban vannak is jelei egyik-másiknál, de nem ilyen mélyen.
Ez a kevert üzemmód is lehetséges alternatíva, tényleg.
Az igaz, hogy sok mindent tudni akar, de a saját viszonylatában fontos információk érdeklik:
– mit tud tőled kapni, miben lehetsz a hasznára
– mennyire bízhat meg benned
– mennyire vagy stabil abban, hogy a céljaira használjon.
Más érzelmei valóban egyáltalán nem érdeklik (csak hagyják őt békén ezzel), ezekkel nem is tud mit kezdeni.
Én azt látom, hogy a nárci nagyon-nagyon paranoiás (félti a kis énjét, és mindent, ami az övé, figyel az imázsára, a látszatra), de azokban a helyzetekben, ahol nagy figyelmet, elismerést kap/fontos szükséglete kerül kielégítésre, az óvatossága falai teljesen leomlanak, és akkor aztán felelőtlen tud lenni, de nagyon, önmagát is veszélybe sodorva. Sok nárci az önzése és önimádata miatt ledőlt falai alá omlik, ez okozza a bukását, hiába taktikus, óvatos, okos egyébként, amikor nem kapja el ez a késztetés, ösztön.
Végül is a narcisztikus személyiségzavar akár jó út is lehet a nagyzásos paranoia felé.
Gondolom, van egy rahedli diktátor és szektavezér, akik ezt az utat járták végig.
Alighanem.
Csekélyke pszichopatológiai tanul(gat)ásaim során ezt szinte axiomaként tanultuk. A nárcisztikusokról külön is, de meg egyébként is: a stabil önbizalom, jó, erős önkép nem igényel egyfolytában külső megerősítést. Az a tény, hogy a legcsekélyebb kritika ellenállást, sértődést vált ki, ugyanakkor szinte kierőszakolja a dícséretet, jelzi, hogy milyen a belős képe magáról. Colt egy ismerősöm, aki nem volt narcisztikus (legalábbis nem volt személyiségzavar szintű), de folyton dicsekedett. Egy közös ismerősünk mondta, hogy a gyenge önbecsülését kompenzálja – és azonnal leesett, hogy tényleg. Akinek rendben van az önképe, az arra, hogy az udvari költője vgy kije a Naphoz hasonlítja, azt válaszolja: Lasaforosom másképp gondolná ;)
Ez Eszternek ment a 12:59-re.
Folyamatosan gondolkozom ezen, szedegetem össze a mozaikdarabokat. Nagyon érdekes, és egyszerre nyilvánvaló, amit mondasz: hogy ez kompenzálás kell, hogy legyen, van valahol egy kibillentség a súlyos önbizalomhiány irányába, amit ilyen szintű önaktualizációval kell egyensúlyba hozni.
Mi lehet ennek az oka, honnan eredhet ez? Olyan, mintha a korai gyerekkorban – hát, nem sokkal a dackorszak után… – történt volna valami, egy trauma, aminek hatására a személyiségfejlődés (legalábbis részben) megállt, miközben minden más – az intelligencia, a képességkészlet, műveltség stb. – fejlődött normális léptékben (esetleg afölött, kompenzálván a lemaradást, ahogy a vak is jobban hall, a siket is jobban lát gyakran).
De tényleg, nagyon sok tekintetben ez – és Matifa, javíts ki, ha tévedek – ez a fajta korai gyerekkora jellemző viselkedés jelenik meg, amikor épp nincs ott a társadalmi kényszer, hogy viselkedni kell, amit az intelligenciájával fel tud mérni persze:
– az empátia teljes hiánya (a hároméves gyereket se érdekli, hogy elsődleges gondozója fáradt, beteg, attól még törődjön vele)
– az eszköz-szemlélet (minden és mindenki érte van, a kisgyerek világa is hasonló egocentrikus)
– a most-azonnal-de-rögtön-kell-különben-hiszti (nem érti meg, hogy most nem, de holnap, szabályos szeparációs szorongással raplizik, ha szükséglete nem azonnal elégült ki)
– a hízelgés, hogy célt érjen (a kisgyerek is ezt teszi, ha épp nem hisztizik…)
– az állandó igény arra, hogy mások dicsérjék, tömjénezzék, körülrajongják, felnézzenek rá (óvó néni, szép a ruhám?)
– a sértődöttség, ha nem értenek vele egyet, amikor azt elvárná (ezt képes személyes sértésnek, támadásnak, visszautasításnak venni)
– ezek a szürreális, abszurd fantáziák, képek, elvárások, amelyek gyakran jellemzik, és amit a környezete komoly motiváló erőként él meg a meggyőzőereje és magabiztossága miatt (és ami kétségkívül jól jön, amikor már mindenki feladná, de ő eloszlatja a kételyeket és rendet teremt, de sok tekintetben a gyerek de-a-jézuska-úgyis-jön-és-hozza-a-bickilit vakhite).
Tök olyan, mintha a nárcisz egy három-ötéves gyerek lenne egy felnőtt, intelligens, kompetens, ügyes, okos férfi/nő bőrében.
(De mi történhetett három-öt éves korban, ami ezt váltotta ki? Másolta, szülőről? Vagy később történt, és ez regresszív viselkedés? Vagy ott voltak a magok, a hajlam, és később, felnőttként a környezeti hatások mélyítették el ezt az egészet? Súlyos kérdések ezek.)
Biztos, hogy a gyerekkorral függ össze. Ha jól emlékszem, perfekcionista, feltétlen szeretetet nem adó családi környezet, ahol a szeretet csak (komoly, néha teljesíthetetlen) eredményekért jár. Mivel csak akkor szerethető (élményei szerint), ha +/- tökéletes, ezért lesz igénye arra, hogy ezt lássák benne/róla mások.
Ilyenkor mindig úgy elszorul a szívem, hogy szegény kicsikém, lehet, hogy soha az életben nem tapasztalt feltétel nélküli szeretetet, én meg itten ítélkezem. De hát mit lehet tenni? A nárciszokkal szemben védenie kell magának az embernek azért mégis…
A pszichopatáknál is nagyon ott van a gyerekkori trauma a háttérben. És? Ez nem mentség. Az alkoholista meg beteg. De megteheti, hogy leteszi a piát, és nem a családját veri, meg nem előlük issza el a pénzt.
Jó, igaz, hát szinte mindenki élt át traumákat, gyerekkorban is, kisebbeket-nagyobbakat. Csak olyan rossz ebbe belegondolni, hogy egy védtelen kisgyerek, aki falakkal találja szemben magát ott, ahol a legtöbb elfogadást, szeretetet kellene kapnia, így kényszerül megvédeni azt, ami/aki. Mentségnek nem mentség se nárcizmusra, se pszichopatizmusra, pláne nem indok arra, hogy bántalmazzon valakit egy ilyen, de… csak… rossz belegondolni, de nagyon.
Igen, ez igaz, szomorú valóban.
Amúgy aszondják a lógusok, hogy nárcisztikus személyiségzavar az a kórkép, aminek a legkilátástalanabb a gyógyulási rátája, még ha a delikvens VALÓBAN szeretne is változni.
Carla Bruni is ment terápiára, diagnosztizálták, de sikertelen volt a kezelés, beszélt róla elég sokat. Mondjuk, azért ugrott csak bele, mert kinyírták egymást Sarkóval, aki még nála is nagyobb nárcisz, és nem bírta az alárendelődést. Bezzeg Sarko baszott kezelésre menni, jellemző.
Két nárcisztikus, az biztos halál.
Igazán remek dolog lehet a gyereküknek lenni… Na, ott garantált a nárcisztikus személyiségzavar, nincs más esélye az életbenmaradásra. És még örülhet, ha annyival megússza, és nem lesznek frankóbb torzulásai.
Nem tudom, ha Carla tényleg tisztábanvan azzal, hoy ő az, akkor a gyerekével megpróbálhat legalább elviselhető lenni. De tényleg nagy az esélye.
Olvastam arról, hogy vannak az ún. rokonszenves nárciszok meg az abuzív nárciszok, és két rokonszenves nárcisz elég jól elvan egymás mellett (az “egymással” azért túlzás volna…), amíg a körülmények okésak, és mindkettő szükségletei teljesülnek. Az abuzív nárcisszal a nehéz, mert ő nagyon tönkreteszi a közvetlen családját, minden szinten. Szerintem Carláék a rokonszenvesek, azért vannak még nem csak együtt, de mindketten életben.
Lehet, ennyire nem tudom. Meg azért a nárcizmusnak mélysége is van, mennyire van kapcsoaltban a valósággal, nem mindegyik él más univerzumban, az önismeret bizonyos foka megvan, kérdés, mekkora.
Ja, meg a körülmények is ugye, szegény Viktor már kezdi elveszíteni a kapcsolatot a realitással, mert nincs kontrollja. Addig jó, amíg van.
De tény, nárci és nárci között is van ám különbség, még ha az alapvonások és működési elvek eléggé kísértetiesen egyeznek is. De tényleg, mintha minden nárci egymás klónja lenne, gépies precizitással bejósolható a működésük.
Igaz, a pszichopatáknál és az alkeszoknál is van ilyen közös nevező, hogy az eredeti példáknál maradjunk. Mindenképpen önvédelem, ha ezekről tudunk, durva, hogy én milyen későn kapcsoltam például.
“A pszichopatáknál is nagyon ott van a gyerekkori trauma a háttérben”
Höhö. Vagy nem. Csak az, hogy alighanem úgy születnek (a pszichopaták, nem a nárcik), az eléggé nem píszí, viszont sajnos alighanem igaz.
Van itt egy svéd tanulmány, illetve több tanulmány összevetése, hogy a pszichopatizmus oka a chemical imbalance: http://www.dailymail.co.uk/health/article-185636/Brain-imbalance-causes-psychopaths.html
Szóval nem a szülőn és a gyerekkoron múlik elsősorban, bár nyilván léteznek azok a triggerek, amelyektől megkattan egészen.
Igen, sőt ez EEG-jük is egészen különleges.
Úgy tudom a hazugságvizsgáló sem működik rajtuk.
Összefügghet, logikusan hangzik.
Hát, ugye a hazugságvizsgáló azt nézi, mennyire “izgul” az ember, mert ha hazudik, izgul. Mármint testi jele van a dolognak, ha ez nem is látszik rajta kívülről. A nárvi nem igazán hazudik, hanem ELHISZI, hogy az az abszurditás a jó, amit ő akar, és ami az ő javát szolgálja kizárólag akár más kárárára is, tehát nem lesz testi tünete a hazugságának.
Nana, a nárci hazudik is, lehet, hogy az igazi hazugságai nem is gyakoribbak, mint nemnárciknál. De vannak. A patákról volt szó ;) Ők nem izgulnak, ez igaz. Vagy ha igen, akkor nem félnek, hanem élvezik a helyzetet, ami nyilván nem hazugságra utal a masina szerint:
„nem szeret, NEM SZORONG, nem tanul”
Bocs, úgy akartam írni, hogy a nárci és a pata, így pontos. Egyik sem szorong, nem izgul, és elhiszik a legtöbb dolgot, amit mondanak.
Nem egészen, a nárci tud szorongani. A sérülékeny nagyon is. A grandiózus már talán nem, ezt nem tudom.
JA, még a megkattanás egészen, az sem igaz, úgy néz ki. A külső hatások “csak” abban számítanak, hogy mennyire lesz erőszakos, társadalmilag káros, veszélyes az illető.
nincs érzelem -> alacsony szerotonin
siker/tesztoszteron/külső szer függés -> jutalmazási központ túlműködés -> magas dopaminszint
ezt azért sejtettük, de jó a valid megerősítés.
“Höhö. Vagy nem.”
Patákhoz nem szorosan, de kapcsolódó tény, hogy a szexuális erőszaktevők kb. felénél felderítettek elszenvedett gyermekkori szexuális abuzust…
Vagyis a hajlam mellett erősen ott van a gyerekkori hatás is.
Hát a patákkal valóban kevés az összefüggés, bár tény, hogy köztük is (mint általában a bűnözők között) úgy tűnik, jóval több a pata. Ahogy írtam is fentebb, a paták veszélyessége, erőszakossága múlhat a környezeten, gyerekkoron. Meg persze a kiélt vágyaik, ha abúzus volt körülöttük (velük, vagy a családban), akkor lehet, hogy abba az irányba megy a “vágyuk”.
A pataság és nárciság hajlama örökletes és ha mind a genetikai, mind a szocializációs oldalról megkapja az új generáció, akkor gyakorlatilag nincs is választása.
DB szerint leginkabb egy narci szulo kell hozza.
Most rákerestem a dologra, és wow, nem járunk rossz helyen a gyerekkori traumával (amit ov koz, okozhatott nárcisztikus szülő is, de nem csak az). És azzal sem, hogy érzelmileg megállt azon a szinten, nem fejlődött tovább. Ezért viselkedik önző, hisztis kisgyerekként a különféle helyzetekben, ahol nincs társadalmi norma, hogyan kell viselkedni.
Ez pl. egy jó cikk:
“No matter how socially skilled an extreme narcissist is, he has a major attachment dysfunction. The extreme narcissist is frozen in childhood. He became emotionally stuck at the time of his major trauma of separation/attachment.
In my work with extreme narcissist patients I have found that their emotional age and maturity corresponds to the age they experienced their major trauma. This trauma was devastating to the point it almost killed that person emotionally. The pain never was totally gone and the bleeding was continuous. In order to survive, this child had to construct a protective barrier that insulates him/her from the external world of people. He generalized that all people are harmful and cannot be trusted.
The protective insulation barrier he constructed is called a false persona. He created a false identity. This identity is not the true person inside. The many types of false personas or identities that an extreme narcissist creates can vary.”
http://psychcentral.com/blog/archives/2008/08/04/how-to-spot-a-narcissist/
Meg egy dolog, amiröl megismerszik a narcisz: AKKOR IS ROLA VAN SZO, HA NINCS JELEN.
Eddigi tapasztalataim utan azt gondolom, hogy hosszu tavon egyedül a KÖZÖNY allitja meg a narcisztikus embert, illetve ez van ra hatassal.
(nem olvastam az összes kommentet, sorry, ha ismetlem valaki velemenyet)
Valóban, és gondoskodik róla, hogy az utóhatása is kemény legyen.
:D mint a mellékelt ámbra mutatja
Prezi és az ábrás cet.
Gyerekkoromban mindig azt hittem, hogy elírás. Csak túl gyakran ismétlődött.
:D
A teljesen összetört Steiner Kristóftól kellett megtudnom, hogy nem kauKció. Ő előtte tíz perccel tudta meg. Hitetlenkedő kommentek tucatjai a nyomában, és persze az okosak, akik VÉGIG TUDTÁK!!!
Mint pl. én :P
Ülj le, egyes!
Jajj, akkor nem mondom el, hogy ez a szo annyira duhit, hogy kovetkezetesen soha nem hivom fel azt, aki kauKciot ir :)
Átemelte Nárcisztikus Visszaélés.
Sziasztok! Elég későn írok ehhez, de érdekelne valami, szeretnék kérdezni Eszter, Tőled, és a hozzászólóktól. Végig olvastam mindet, és azt véltem felfedezni, hogy sokszor az áldozatok mintha büszkék lennének arra, hogy ők túlzottan empatikusak. Szerintem a túlzott empátia ugyanolyan rossz, mintha valaki teljesen érzéketlen. A kérdésem az, hogy az áldozatban felmerül vajon, hogy ő valóban inkompetens ember több téren vagy teljesen meg van győződve, hogy a nárci találta ki róla ezt? (Mármint, ha nem lenne az, eleve nem eshetne áldozatul egy nárcinak.) Ha az első verzió, akkor valahol az áldozat is nárci, csak máshogy. (“Én nem tehetek róla, áldozat vagyok, meg hát szeretem, mit csináljak?”) Egy felnőtt ember, aki benne marad egy olyan helyzetben, ami neki szar, szerintem inkompetens. Nyilván a bántalmazó a hibás, mert bántalmazza, de “segíts magadon, az Isten is megsegít.”
Én is beleszerettem egy nárciba, egy pillanat alatt, de egyből megláttam, hogy az, és mint öntudatos ember onnantól elkerültem, mert a l*fasz se fog velem szórakozni…Nem is mondtam neki soha, hogy éreztem valamit, az ilyen csak örül neki, növelte volna a fényét, én viszont nem vagyok hülye, hogy ezt megadjam neki. Akkor sem állnék vele össze, ha könyörögne a kapuba, kiszólnék, hogy megfagyhatsz, akkor se jössz be. Az érzelmek nem irányíthatnak egy felnőtt embert. Közömbös maradtam, mert nekem az szolgálta az érdekemet, nem mentem utána egy erőteljes nárcinak, mint egy 14 éves kamaszlány, hogy jaj, mert szeretem, rózsaszín ködben úszva.
Szerintem nem igaz az a milliószor ismételt mondat, hogy “bárkiből lehet áldozat”, mármint a nárcik áldozata, mert például velem nem lehetett megetetni soha, h nem vagyok elég jó xy téren, mert tudom, hogy az vagyok és elmegy a búbánatba, aki mást mond.
A nők önképzavara teszi őket áldozattá, és talán fel kéne állni, és magatokért tenni valamit, nem érzelmi mocsárban próbálni úszkálni, hanem kimászni. Igen, a nárcik megérzik a vérszagot, ahogy itt már írta valaki, tehát ne vérezz az orra alá és nem leszel áldozat. Nem leszek túl népszerű a véleményemmel, nem is célom, akkor is felvállalom, ha nem népszerű, ez az egyenesség. A nők azért áldozatok ma is, mert annak látják magukat és elhiszik, hogy bármikor, bárki áldozattá válhat. Ez nem igaz, ezzel magát láncolja oda az áldozat a nárcihoz. Nárcik mindig voltak, vannak, lesznek, nem jobb inkább alájuk rúgni egy nagyot, mint hisztizni a lehetetlenért, hogy ne tegyék, amit tesznek? Akkor is tenni fogják. De nem tudják tenni, ha nem hagyod magad.
Tiszteletben tartom mindenkinek a véleményét, kérlek, tegyétek ti is azt az enyémmel, akkor is, ha gyökeresen ellenkezik a tiétekkel. Reakciók nagyon is érdekelnének rá, mert nyitott vagyok, szívesen meghallgatom, hogy mi megy végben egy vak hitű empath lelkében.
Amira
1: túlzott empátia nincs. Az empátia félreértése van, mikor az önbizalomhiányt, túlérzékenységet, irányíthatóságot, túlzott segíteni vágyást (mikor az életem értelmévé válik a segítés), mártírkodást nevezik túlzott empátiának.
2. nárcinak bárki áldozatul eshet, különösen, ha van valamilyen önbizalomhiánya. Nem inkompetencia, ha áldozatul esel. Az, hogy te ki tudtál lépni, csak egyet mutat: hogy egészséges önbizalmad van, illetve … hát, a kommented alapján kicsit talán túlságos is az önbizalmad, lekezelő vagy bizonyos mértékig, egyszóval, nos … bocs, de vannak konkrétan narcisztikus vonásaid, ami persze nem jelenti, hogy személyiségzavarod is van. Na jó, ez most egy diagnózis egy komment alapján, tehát butaság, maradjunk abban, hogy a komment maga mutat ilyen vonásokat. Pl. mi van, ha a te nárcid nem is volt profi kihasználó? Biztos vagy benne, hogy ha életedben először egy igazi profival találkozol, akkor is dobod?
3. olvasd el figyelmesen a posztot, és rájössz, miért marad benne sok felnőtt ember az ilyen kapcsolatban. Röviden: azért, mert a nárci óvatosan adagolja az önbizalom-rombolást, és közben azért még dicsér is.
4. a nők önképzavara: hát erről is van szó épp elég ezen a blogon. Igen, ezt jól látod, de ugye erről nem a nők tehetnek alapvetően, hanem a kondicionálás.
5 “egy vak hitű empath ” Csak mondom: kifejezetten narcisztikus vonás a minősítgetés. Pláne vadidegen, számodra teljesen ismeretlen embereké.
Köszönöm szépen a válaszokat. :)
Válaszolgatnék én is a válaszodra.
1. Ilyen értelemben gondoltam a túlzott empátiát, ahogy írtad. Van rá egy jó példám. Kb. 10 éve anyám folyton kölcsön adott pénzt (nem sokat) egy szomszédnak. Persze sose adta meg, de mindig újra kért. Azért hagyta abba, mert konkrétan közöltem, h ha idejön még egyszer, ki fogom rugdosni. Na, szerintem ez a túlzott empátia, amikor tök nyilvánvaló, hogy átbasszák a fejed, de akkor is adsz. És itt semmilyen nárci-dolog nem volt, és nem is álltak egymáshoz közel, csak ilyen köszönő viszony.
2. Igen, kidobtam volna, vagyis, amint írtam, el sem árultam neki az érzéseimet, mert megláttam, hogy ő vadnárci. Egyébként a legprofibb profi, szektavezér fajta. Nekem egyébként kapcsolatom volt eközben (meg is van ma is), szóval ha nem lett volna nárci az illető is nagyon meggondoltam volna, hogy otthagyjam-e érte a mostani párom. (Nem csaltam meg egyébként a párom, mert semmi sem történt, nem is történhetett volna, mivel nem tudta a nárci.) Tehát a válasz, nem dobtam ki, mert annyival előrébb gondolkoztam, hogy sérülhetek akár, hogy ezt megelőztem. Egyébként grandiózus típusú az illető, tehát baromi könnyen lejön, hogy az. Sajnos sok nő vonzódik az ilyenekhez, de engem kifejezetten zavar, nem vonz, mert eltörpülök mellette és abban meg mi lenne vonzó?
3. Értem, csak nem érzem. Érted? Mármint, elképzelhetetlen számomra. Valószínű ezt érezni kell, de az érzéseket sem megszüntetni, sem generálni nem lehet. Értem ez alatt, hogy egy egészséges személyiség nem abból táplálkozik, hogy “de szép vagy”, “de ügyes vagy”, hanem tudja ő ezt a hízelkedés nélkül is. Nekem például nem kell külső megerősítés arra, hogy ügyes vagyok xy dologban. A külső elvárásokra meg már rég magasabbról teszek, mint a pesti galamb a Déli pályaudvarra.
4. Igen. Is. De: egy felnőtt nő már a maga szerencséjének a kovácsa is.
5. Semmi pejoratív nem volt a fogalmazásomban, ezért rossz a netes szöveg, mert nem látod a másik gesztusait, és a leírtak könnyen félreérthetők. Nem minősítettem, bár való igaz, nem tartom jónak a kiszolgáltatottságot, ami a túlzott empátia majdnem biztos velejárója.
Amira
1. Akkor jól értettem, csak mondom, én azt nem túlzott, hanem félreértett empátiának hívom. Annyi köze van a valódihoz, hogy sokan annak képzelik. De attól még nem empátia.
2. Jó, akkor te biztos képes vagy egyből kiszúrni az ügyes nárcit (az ügyes nárci NEM szektavezér típusú, az tényleg nagyon sokaknak azonnal feltűnik, de ez most mindegy).
3. Számodra elképzelhetetlen, de ettől még gyakori, egyáltalán nem szokatlan. ÉS nem csak nők képesek rá, egy rakás férfi él narcisztikus nővel, bár vitathatatlan, hogy férfiakra jellemzőbb a narcizmus.
4. persze
5. igaz, tényleg nem könnyű a mögöttes érzelmeket, gondolatokat felismerni mimika, testbeszéd nélkül.
Persze, az ügyes nárci nem szektavezér-karakter, hanem elhiteti, hogy ő szolgálja a szektát, és még hálásak is neki az altruizmusáért. Egyetlen hamis hangja nincs, mindig pontosan tudja, mit kell mondania, hogy elérje célját. Épp ez az.
Kapok több levelet is privátban férfiaktól, akik nárcisztikus nővel élnek, éltek, és tönkrementek az ostromban. Bár valóban kevesebb a női nárci, mint a férfi, valószínűleg a nárcisztikus nő azért még így is több, mint hinnénk. Csak épp kevésbé lehet észrevenni őket: talán azért, mert sokan a sikeres csúcsvezető nőkről egyébként is feltételezik, hogy hidegek, empátia- és érzelemmentesek és nagy manipulátorok, a kevésbé feltűnő státuszú nők meg egyébként nagy arányban kiégettek egy bizonyos kor után, így kevésbé világlik ki devianciájuk e téren.
Topmenedzserek (de általában a menedzserek, höhö, kerüljük az idegen szavakat, tíz éve még felső vezetőknek hívtuk őket, nem? ;) ) között nyilván sok a nárci, de azért az igazán jó vezető nem narcisztikus.
http://www.she.hu/nofilter/20161019-narcisztikus-segitseg-pszichologia-tanacsok-narcizmus.html
Ezt az istenba…verte butaságot olvassátok el… Na ez az áldozathibáztatás, nem az, amit én írok.
Kedves Eszter! Bár nem mai ez az írás, én csak most olvasom…nyilván azért, mert most vált égető témává ez…alig 20 év után :( Igen, kapkodom a fejem és verem a falba: hogy nem vettem észre hamarabb?!!! De már eső után köpönyeg, próbálok kiszállni, minimalizálni amennyire csak lehet (2 gyerekkel nem egyszerű) és további traumákat nem begyűjteni. Alaposan átgondoltam ezt a 12 pontot, ami a fb-ra vonatkozik, de meg kell mondanom, hogy az én nárcimra mindössze 5 húzható rá (2, 7, 9, 11, 12). Ritka példánya az emberiségnek és ezt ő fennhangon hirdeti is! Ezzel mindössze annyit szeretnék mondani – amellett, hogy elismerésem az alapos és igen részletes összefoglalásért – , hogy sajnos az én esetemből kiindulva így nem szűrhető ki minden nárcika. Hiszen azok, akik zárt ajtók mögött illatoznak, nagyon fognak rá vigyázni, hogy az igazi illatot más ne érezze csak azok, akiket “megtisztel”! Köszönöm, ha elolvasod…és köszönöm, hogy megírtad!
Sziasztok!
Nem nagyon szoktak egy több éves topikhoz hozzászólni, de látom más is most talált rá a cikkre…. Én most léptem ki egy ilyen kapcsolatból (nagyon rossz és frusztráló volt a kapcsolat (a kapcsolat elején realizáltam) és mégis rohadt nehéz volt belátnom, pláne pontot tenni a végére) és a legrosszabb, hogy nemcsak a barátnőm volt nárci (a grandiózus fajta) hanem így elolvasva a másik cikket (https://barokeszter.hu/2016/01/31/narcik-megint-a-sebezheto-es-a-grandiozus-narcisztikus-szemelyisegzavarrol/), sajnos én is az volnék… (de én a sebezhető fajta) … tisztán rá és magamra ismertem, ami kicsit elkeserített.
Viszont egy érdekesség ennek a cikknek a margójára: hiába volt ő nárci: a FB – profilja steril: se kép, se háttér, semmi lájk, csak a munkahely (mert jól menő cég) meg ismerősök (tényleg nagyon kevés, ellenben elmondása alapján többen várakoznak visszajelölésre nála), az én FB-profilomon pedig pont az ellenkezője: több szánalomból visszajelölt távoli ismerős (nehogy sértődés legyen), semmi munkahely (szégyellem), egy profilkép, persze csak ha jól sikerült :) szóval van ilyen ….