Egyenlő méltóság és női jogok: a párbeszédről, nem túl röviden

Jaj, de jó néha olyan térben lenni, ahol a “szociáldemokrata, “baloldali”, “feminista”, “szólásszabadság” és “emberi jogok” kifejezések nem szitokszónak számítanak, de közben a varsói Pápai Teológia Egyetem PhD-hallgatója is beszél a téma katolikus teológiához kapcsolódó vonatkozásairól! Na, a Friedrich Ebert Stiftung mai konferenciája – a Párbeszéd a nemek közötti egyenlőségről: Egyenlő méltóság és női jogok – épp ilyen volt.

Előhang meg expozíció: rögtön az elején új szót is tanultam

Elhatároztam, hogy most, hogy freelancerként jobban az időm ura vagyok, eljárok érdekes konferenciákra, sajtóeseményekre, fórumokra, meetupokra és kerekasztal beszélgetésekre is, hogy kicsit táguljon a látóköröm és inspirálódjak. Az eventre kicsit aggódva jelentkeztem, mert én azért eléggé senki vagyok a különféle szervezetek képviseletében megjelenő aktivistákhoz és az elismert szakértőkhöz képest (meg amúgy is), de a FES projektvezetője, Kováts Eszter szinte rögtön visszajelzett, hogy örül, hogy megyek, és dumáljunk mindenképp.

Mázlimra időben – 15:30-ra – odaértem, és bár csak 16:00-kor kezdtünk, örültem, hogy nem késtem, mert abszolút teltház volt a Corner Rendezvényteremben, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Betoltam még gyorsan egy hosszúkávét, és szétnéztem: volt gyermekmegőrző/játszóház a kiskölykökkel érkezőknek, kezdéskor már három csemete is mulatozott ott, és voltak szinkrontolmácsok is, magyarról angolra és angolról magyarra. A beszélgetések moderátoraként Pető Andreát, a CEU Társadalmi Nemek Tanulmánya Tanszékének professzorát köszönhettük.

Elsőként Kováts Eszter köszöntötte a résztvevőket, elmondta, hogy fórum témája mélyebbre megy a szakpolitikai kérdéseknél, és egyszerűen szükséges az emberi méltóságról és női jogokról párbeszédet folytatni. Már csak azért is, mert az utóbbi időben előkerült a femonacionalista érvelés is: ezt a szót most hallottam először, de megjegyeztem, mert tényleg. Arról van szó, hogy egyes csoportok feminista szempontokat vesznek igénybe elhatárolódásra, nacionalizmusra: “nekünk fontos a női szempont, nekik nem”, gondolva itt egy-egy idegen csoport – arabok, muszlimok, menekültek, bevándorlók stb. – ideológiájának általánosító, leegyszerűsített, a valóságot nem mindig fedő értelmezésére. Ez a “mi vs ők” érvelés egyébként is gyakori, tervezek írni erről mielőbb.

A litván szakember Šarūnas Liekis, a kaunasi Vytautas Magnus Egyetem tanára, a Politikatudományi és diplomáciai Kar dékánja az emberi méltóság fogalmának politikai relevanciájáról beszélt, főként három területet felölelve: definiálta magát a fogalmat, beszélt az eredetéről és a gyakorlati alkalmazásáról a különféle társadalmakban. A szakértők – pláne a politikusok, mert ők is voltak, ott ült a közelemben Kunhalmi Ágnes meg Bősz Anett is – számára ez nyilván ütős téma volt, de én laikusként inkább csak meghallgattam az összes többi témának megágyazó nyitó előadást, nem jegyzeteltem külön.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Férfiak és nők méltósága a római katolikus egyház tanításában: jó, de hol a férfiak apaságának hangsúlya?

Az egész “nők a katolikus teológiában”-történetről nagyjából annyit tudok, hogy a kereszténység elég mostohán bánt mindig a nőkkel: a nő eleve oldalborda volt, aztán az ominózus almakaland miatt bűnhődésre ítéltetett, később aztán gazdasági és spirituális hatalma kizárólag a férfinak lehetett, a nő inkább a férfi társaként, gyermeke anyjaként jelent meg, soha nem önálló, szuverén lényként. Ezt a hozott képet Zuzanna Radzik, a varsói Pápai Teológiai Egyetem PhD-hallgatója – akire a lídben is utaltam – árnyalta némiképp.

Úgy látszik, a kelet-közép európai konzervatívok mind félnek a “genderőrülettől”, mert 2013-ban Lengyelországban a katolikus egyház egy elég markáns genderellenes kampánnyal lepte meg híveit, ami eléggé ellentmondásos médiavisszhangot váltott ki (ne feledjük, Lengyelországban még erősebb az egyház, mint nálunk). Ez a támadás még a keresztény feministákat is készületlenül érte.

A lengyelek büszkesége, II. János Pál pápa legismertebb releváns alkotása A test teológiája, ami a Vatikán fejének 129 előadását tartalmazza 1979 és 1984 között, könyvbe szerkesztve, és lényege voltaképpen az, hogy az egyenlőséget méltóság tekintetében, de nem a különböző szerepeket hangsúlyozza férfi és nő között. Elutasítja a homoszexualitást, a fogamzásgátlást, a feminizmust.

A pápa legközelebb 1988-ban értekezett a nők méltóságáról és hivatásáról (On the Dignity and Vocation of Women), 1995-ben aztán az ENSZ által szervezett pekingi Nők IV. Világkonferenciája alkalmából levelet írt a nőknek, amelyben ugyan azt állította, hogy az Isten képmására teremtett embereknek azonos jogok járnak, de azért főként a jóindulatú szexizmus vonult végig a szövegen: hogy tudniillik a nők finomak, kedvesek és gondoskodóak, és sajnálatos, hogy a férfiak hosszú ideig (ki)használták őket, ezért nem lehettek önmaguk. A méltóságuk visszanyeréséért folytatott küzdelemben azonban nem szabad, hogy “elférfiasodjanak”, mert így lényegüket veszítik el.

Ez az “önmaguk” azonban a pápai definíció szerint egy lehet: az anyaság. II. János Pálnál agresszívebben hangsúlyozta mindezt XVI. Benedek, Ferenc pápának meg a gender-kérdés legnagyobb gyengesége, megáll ott, hogy a nő dolga az, hogy gyengéd anya legyen. Ez az anyaság annyira kulcsmotívum, hogy még a lehetséges másik női életpálya – a szüzesség – is spirituális anyasággal kell, hogy járjon: “nincs szüzesség anyaság nélkül”, ha már Szűz Mária modellje nem követhető a gyakorlatban, fogalmaz Zuzanna.

Aggályos, mondja a teológus, hogy az anyaság a nő személyes struktúrájaként, létezése egyetlen céljaként jelenik meg, és fel sem merül, hogy a nő egy személy egyéni kompetenciával és életcélokkal, az önmegvalósításra való ezerféle igénnyel. A szabad akarat itt eltűnik, ám még ennél is aggasztóbb a kettős mérce: hogy tudniillik a férfiak apasága nem jelenik meg hasonló kontextusban. Az egyház szerint az apaság mintegy mellékes, nem pedig a férfi személyiségének alapvető esszenciája, ami Zuzanna szerint jól mutatja az egyenlőtlenséget a témában. Ugyanígy a család tárgyalásakor a férfiak szerepe kevésbé körülhatárolt, mint a nőké.

Az érdekesség az, hogy Vatikán szerint a nő alárendelt szerepének oka az eredendő bűnben rejlik, amelyben ő volt az, aki romlásba taszította az emberiséget. “Ugyanakkor miről is beszélünk, amikor az egész kereszténység lényege a szabadulás az eredendő bűn következményeitől a megváltó segítségével, tehét a nő bűnhődése ezen a ponton értelmetlenné válik. Nem marad hát más magyarázat az évszázados elnyomásra és napjaink antigender-kampányára, mint az, hogy a nők így tarthatóak kontroll alatt” – ezekkel a gondolatokkal zárjuk az előadást.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Emberi méltóság vs médiaszabadság: miért aggályos ponttyal szexizni a zuhany alatt?

A hozzám legközelebb álló téma természetesen az Emberi méltóság vs médiaszabadság? című előadás volt, amit Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkatársa tartotta. Arról beszélt, amiben viszonylag otthonosan mozgolódom: a bulvárról, azon belül is a trash realitykről, és azokról az esetekről, amikor a Médiahatóság elmarasztalta a tartalomszolgáltatókat. Ezek a sztorik azért érdekesek, mert a Médiahatóság elmarasztalására akkor is sor kerülhet, amikor polgári, illetve büntető peres eljárás nem indul, márpedig a legtöbbször ez az ábra, már csak azért is, mert a műsorkészítő elég rafkós ahhoz, hogy a szerződésben kötelezze szereplőjét arra, hogy soha ne fordulhasson bírósághoz. Itt azonban az egyéni jog kérdése az emberi méltóság kérdésétől különválik, és bünti lesz minden olyan ügyből, ahol az utóbbi sérül.

Az első példa Az igazság ára című valóságshow volt 2008-ból, amiben poligráfos vizsgálattal faggatták a versenyzőket… nem túl meglepő módon főként törvénysértéseikről és szexuális szokásaikról. A szokásos csoportos szexre vonatkozó ugratások után elhangzott a kérdés, hogy szexelt-e már pénzért a szereplő – egy fiatal lány -, aki nemmel válaszolt. A poligráf erre hazugságot jelzett, mire a lány kiborult, és állította, hogy szó sincs ilyesmiről. Végül távoznia kellett a műsorból, megalázva a fél ország előtt. Ő maga feljelentést a szerződése miatt nem tehetett, de a Médiahatóság elmarasztalta a műsorkészítőt, mivel az emberi méltóság sérült ebben az esetben.

Második példaként Alekosz fergeteges Szerelem a legfelsőbb szinteken című 2011-es realityje lett, amiben nők versengtek a valósághős kegyeiért. Volt egy műsorszám, ami voltaképpen önmagában kimerítette az emberi méltóság elvesztésének minden kategóriáját: pucér erotikus zuhanyt kellett megejteni bizarr, fürdőszobába nem illő tárggyal, többek között pölö csokitortával és ponttyal. Ezt végül a Médiahatóság annak ellenére is jogsértőnek nyilvánította, hogy mindenki önként vállalta a produkciót: az ilyen akciók álláspontjuk szerint az embert a fogyasztási cikk szintjére alacsonyítják.

Aztán szó esett a 2014-es Class FM-es botrányról, amikor Balázsék a gólyatábori erőszakkal poénkodtak: nyilván veszélyes terep volna vonalat húzni, hogy mivel lehet és nem szabad viccelődni, itt azonban a tárgyiasítás (“ha valakinek a lánya gólyatáborba megy, kár értheti”) és az erőszak elkerülhetetlen természeti katasztrófaként történő beállítása volt az, ami miatt a Médiahatóság elmarasztalta az adót. Ez már csak azért is érdekes, mert Balogh Lídia később elmesélte, hogy 2012 évégén a Médiahatóságnál nem verte ki a biztosítékot a Class FM reggeli 8-kor élő adásban elhangzó “hogyan erőszakoljunk meg egy nőt egy kis Polskiban” című frappáns kis útmutatója. Ez ugyan nem konkrét esetből űzött gúnyt, de mindenképpen érdekes, hogy másfél év alatt érzékenyebb lett a hatóság a tárgyiasító, erőszakot promotáló médiatartalmakkal szemben… ezek szerint mégiscsak van remény.

A legfrissebb példa a 2015-ös Éden Hotel-balhé volt, amikor is ugyan nemi erőszakra szerencsére nem került sor a műsorban, viszont az erőszakoskodás nagyon is jelen volt, és ezt a TV2 ellenpontozás nélkül, magától értetődő természetességgel tálalta. “Nem arról van szó, hogy a tévében csak szép és jó dolgok szerepelhetnek, ezért erőszak nem kerülhet ábrázolásra. A kulcs az, hogy  a hasonló történéseket muszáj kontextusba hozni, például megbüntetni az erőszakoskodót, felhívni a figyelmet a hasonló otrombaságok elfogadhatatlanságára. A problematikus itt az volt, hogy az ellenpontozás elmaradt” – foglalta össze a lényeget Koltay András.

Számos kérdés van itt, ami érdekességként felmerült: ha valaki szimplán “megsértődik”, az büntető ill. polgári peres eljárás keretében szerezhet érvényt álláspontjának, kérhet elégtételt (itt nyilván az Ungár Klára kontra Kocsis Máté-ügy jutott eszembe, amiben nehéz eldönteni, hogy Ungár-e a gusztustalanabb a politikai célú kényszer-comingoutoltatással, vagy Kocsis azzal, hogy a melegség vádjára becsületsértésként). Lakatosné Jutka megkérdezte, nem aggályos-e  kiemelni egy bűncselekmény esetén, ha pl. hajléktalan az elkövető, de ez inkább médiaetikai kérdés, és érdekes módon az egyenlőségre, emberi jogokra érzékenyebb amerikai társadalom soha nem csinál titkot az elkövető származásából, életkörülményéből. Felmerült, mi a helyzet a magatehetetlen/beteg emberek, illetve kiskorúak aggályos médiareprezentációjával (a gyámság alatt álló BB-Évi alázásával és a ma is csak 13 éves Gáspár Virág testszégyenítésével, de itt megint csak azt a választ kaptuk, hogy itt a gyám, a szülő tudja jogi útra terelni az ügyet, de ők általában nem szokták… Asszem, itt lép be a képbe az írástudók felelőssége: baromira számít, hogy mi miként kezeljük ezeket az ügyeket, és hogyan moderáljuk a témába vágó kommentáradatot.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Az emberi méltósággal kapcsolatos feminista perspektívák: a reklámban, a művészetben és az önkifejezés szintjén

Balogh Lídia, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa arról beszélt, hogy az emberi méltóság fogalma miért is előnyös a nemek közti párbeszéd előremozdításában, merthogy az. Szó esett arról, hogy Peter L. Berger szerint a becsület fogalma korszerűtlenné vált, mert inkább társadalmi normákhoz kötődik, helyét a méltóság vette át. Immanuel Kant definíciója szerint fontos, hogy ne csak az eszközt, hanem a célt is lássuk az emberben, Ronald Dworkin pedig azt mondja, vegyük komolyan a jogokat…

…szóval ebben a szellemben felmerül, mi a helyzet
– az aggályos reklámokkal (pl. Bombacsirke, de már az is vitatható, amikor a Waberer’s-t kurvázással hirdeti Curtis, a kamionosok és kurvák sztereotípiára építve, és hajj, de még mennyi példa van!)
– a szórakoztatóipari termékekkel (pl. A szürke 50 árnyalatával, meg nyilván azzal, ahogy a zaklatást és az alárendelődést romanticizálja mondjuk a Twilight tinivámpír-sorozat)
– az ún. műalkotásokkal (itt példaként a Füttyös Gyuri-versike és falfreskó merült fel, ami ami az eredet tervek szerint a bulinegyedben hirdette volna, milyen jó móka újsággal seggbe csapkodni a csajokat, szerencsére végül nem valósult meg).

Aztán persze felmerült a nők méltósága a szabad önrendelkezés kapcsán is, számos témában, amivel kapcsolatban feminista körökben sincs egyetértés: ilyen a pornó, a prostitúció és a béranyaság kérdése is. Itt jelen van az abolicionista álláspont, ami kizárja ezek legitimitását, illetve azt, hogy a jelenlegi társadalmi keretek között – ahol a nemek közti egyenlőség hiába fogalmazódik meg a jogok szintjén, de nem válik gyakorlattá – nincs olyan, aki tényleg szabadon választja ezek bármelyikét. Ennek kontrasztjaként jelen van a sex work-álláspont, ami feltételezi, hogy lehetnek és vannak, akik több hasonló alternatíva közül választják ezeket az utakat, akár önmegvalósítás módjaként, de ez nem zárja ki azt, hogy a kiskorúak felhasználását és a kényszerített formákat ugyanúgy elítélik és üldözik.

Érdekes analógia itt a “törpedobálás” néven futó bizarr népszokás, ami egyfajta kocsmai küzdősport, amelynek során védőöltözékbe bújt törpéket dobálnak meglett emberek. Ezt Kanadában épp az emberi méltósághoz való jog sérülésére hivatkozva betiltották, aminek kapcsán egy törpe jelezte, hogy az ő méltóságát épp az sérti, hogy egyedüli és biztos megélhetését vette el tőle így a kormány. Elmondta, hogy törpeként nehéz érvényesülni a munkaerőpiacon, és komoly anyagi gondokkal küzd, mióta nem dobálhatják heccből, ami egyrészt érthető panasz, másrészt viszont az emberjogi szempontból méltányos reakció az volna, ha a kormány többet tenne a hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiaci esélyegyenlőségéért, magyarán egy törpének több lehetősége volna bő pénzt keresni, és nem kényszerülne a megalázó mutatványra. Hogy volnának-e törpék, akik akkor is ezt a melót választanák? A kérdés nagyon jó…

Lídia azzal zárta előadását, hogy az emberi méltóság mentén történő nőjogi viták célja a vita mederben tartása, az értékek pontosabb azonosítása és a közös minimumok körének kitágítása, és hát ezeken a területeken abszolút van azért még hová fejlődni, az biztos.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Baloldali szempontok az emberi méltósággal kapcsolatban: képzés a méltóságért hajléktalan nőknek

Régóta csodálattal figyelem Lakatosné Jutka, a Város Mindenkié Csoport hajléktalan aktivistájának munkáját, aki most egy magát középosztálybeli szövetségesként definiáló aktivista-társával, Papp Gáspárral beszélt a szervezet kihívásairól és sikereiről. Ha már az alapítvány egy szociáldemokrata politikusról – Németország első elnökéről – kapta a nevét, klassz dolog erről a fajta baloldaliságról is hallani, az előadás nem véletlenül tehát a Baloldali szempontok az emberi méltósággal kapcsolatban címet kapta.

A Város mindenkié 6,5 éve működik, jelenleg ötven taggal, ennek a negyede középosztálybeli aktivista, akik fontosnak érzik, hogy hajléktalan és mélyszegénységben élő embertársaikat segítsék. Számukra a baloldaliság nem pártpolitikai kötődést, hanem szociális érzékenységet jelent. Ennek szellemében úgy vélik, hogy a mindenkori kormány feladata (volna), hogy törődjön a társadalom peremére került emberekkel, a leszakadókkal, a szegényekkel. Számos akcióban vesznek részt ezen a fronton: szolidaritást vállalnak a kirekesztettekkel (legyen szó romákról, melegekről), élőlánccal dolgoznak a kilakoltatás ellen, de a pedagógusok mellett is kiálltak.

Jutka arról is beszélt, hogy tapasztalataik szerint a hajléktalanság a nőket jobban sújtja, mint a férfiakat, az otthontalan nő általában többet szenved, mint a férfi. Ennek oka az, hogy többségük bántalmazó kapcsolatból menekül, ezért többnyire a volt férj, élettárs zaklatásával is szembesülniük kell, másrészt az utcán rengetegszer esnek erőszakos bűncselekmények védtelen áldozatául. Éppen ezért a szervezeten belül megalakult a a Hajléktalan Nők Egymásért Mozgalom, a HANEM, akik a NANE segítségével képzést indítottak a méltóságért, a méltóság visszaszerzéséért. “Ez olyan sikeres, hogy ma már mi képezzük a nőket, sikeresen… illetve, ahogy vesszük, mert a képzés alatt bizony mi is elsírjuk magunkat néha” – mondta Jutka.

Szó esett még a sikertörténetekről is: megesett egy alkalommal, hogy egy hajléktalan nő szült, akitől el akarták venni a kisbabáját, a gyámügy már ott várakozott a kórházban. Ámon Kata kutató és aktivista sietett a segítségére, végül így sikerült szálláslehetőséget találni a nő számára, nem vették el tőle az újszülöttet, sőt: további két gyerekét is visszakapta. Szerencsére a Város Mindenkié történetében akad még néhány hasonló sikertörténet, amikor a segítőkészség győz a közöny felett.

Jutka és Gáspár szomorúnak tartja azt, hogy a hajléktalanokat cselekvésképtelen, képzetlen, szánalomra méltó alakokként ábrázolja a média, és a diszkrimináció számos arcával kell farkasszemet nézniük: egyrészt büntethető maga a hajléktalanság, másrészt pedig a hajléktalanok nem fordulhatnak hagyományos munkaügyi hivatalhoz, csak a hajléktalanközponton keresztül kaphatnak munkát… ami általában takarítás. “Nem azt mondom, hogy szégyen megfogni a seprűt, hanem az a baj, hogy nem kaphatok így a képzettségemnek, szaktudásomnak megfelelő munkát” – fejtette ki Jutka.

Kérdésként felmerült, hogy milyen az együttműködés a pártokkal, mire Lakatosné igyekezett tisztázni, hogy nem igaz, hogy a szervezet elkötelezte magát az LMP-nek, “csak éppen nekik van megfelelő lakáspolitikájuk”, és náluk találtak nyitottságot arra, hogy keresztül vigyék néhány ügyüket, többek között pl. azt, hogy az életvitelszerű közterületen tartózkodást ne lehessen büntetni. Említésre került, hogy a kormány nem túl nyitott hajléktalanügyek kezelésére, bizottsági üléseken felszólalni sem engedik, holnap viszont egy megbeszélésen Szél Bernadett fel fogja olvasni, ami az ő üzenete is aktivistaként, hajléktalanként. Ettől függetlenül a Város mindenkié egy pártfüggetlen civil szervezet, segítséget pedig bárkitől örömmel elfogadnak.

Az esemény szendvicsvacsorával zárult, ahol váltottam pár szót néhány kollégával és Eszterrel, aki mesélt egy kicsit a szervezésről meg a párbeszédsorozat fogadtatásáról (azért már látszik a fény az alagút végén). Mindenki arról beszél, hogy már érzékenyebb a társadalom az emberi méltóságot és a női jogokat sértő közbeszédre…

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.