Aktuális

Nemi erőszak, áldozathibáztatás, abortusztilalom, princípiumok és testszégyenítés – valami mintha elkezdődött volna, nem?

Tudom, hogy rettenetes dolgok történnek az országban nap mint nap, de… vágjatok fejbe, hogy én egy naiv gyermeki lélek vagyok, viszont most komolyan úgy érzem, végre valami történik, a korábbi áldozathibáztató erőszakkultúra lassanként háttérbe szorul, vén mamutjai kihalnak, s noha a szexizmus, a testszégyenítés és a princípiumközpontú iskola még mindig erős vár, falai omlásnak indultak, és végre egyre többen torpedózzák őket. Miért is gondolom ezt?

1. Kiss László lemondott.

Mit mutat ez? A média és a közvélemény már nem sunyít, lapít, és az impozáns eredmények ellenére sem nézi el a nemi erőszakot úgy, mint rég, hiába zár össze “a szakma”.

Nem jókedvéből, nem magától (mint az elkövetők 99 százaléka állítja: ártatlan), hanem komoly nyomás alatt. Az Úszó Szövetség ugyan kiállt mellette (mint a szakma, ami összezár, általában), a kortársak pedig tovább relativizálták a csoportos nemi erőszakot, amiért a sztáredzőt 55 évvel ezelőtt 3 év börtönre ítélték, de az egyik főszponzor már kihátrált a díszes társaság mögül, a média ízekre szedte a sunyin lapítókat, és ami a legfontosabb: a közvélemény mélyen elítélte Kisst. Nem azért, mert egy bűncselekmény elkövetése után örökké vezekelni kell (én is hiszek abban, hogy az elkövetőket lehetőség szerint vissza kell fogadni a társadalomba), hanem mert ez az ember következmények nélkül építhette tovább impozáns karrierjét, ráadásul 55 éven keresztül semmit nem tett azért, demonstrálja: megbánta és elítéli az erőszakot. (Ha pedig valóban ártatlan: miért ítélte el a bíróság, és ő miért nem kezdett ennek a bizonyításába évtizedekkel korábban? Talán mert akkor még volt veszítenivalója, így egyszerűbb volt kussolni? Undorító.)

Úgy tűnik, végre kezdjük megérteni: a nemi erőszak nem szex, az áldozat nem partner, és ez teljesen független attól, hogy az elkövető jóképű-e, az áldozatot szép nőnek tartjuk-e, és – legfőképpen – szeret-e “kefélni”. Egy jogerős ítélet pedig jogerős ítélet, amit megkérdőjelezni bizonyítékok híján igen nagy merészség, különösen akkor, ha az áldozat már nincs az élők között, hogy el tudja mondani saját szemszögéből is a dolgokat. Az, ahogyan az ilyesfajta ügyeket kezeljük, sokat elmond arról, mennyire egészséges egy társadalom, és én úgy érzem, mi gyógyulunk: már beszélünk róla, egyre ritkábban sunyítunk “szépreményű” és befolyásos elkövetők esetében, de még mindig van hova fejlődni. A helyzet nem rózsás: ha sztárorvos vagy a belbudai kör tagja az elkövető, még mindig eltűnhetnek bizonyítékok, a kormánypárt frakciójának ex-tagja bátran maradhat polgármester nőverés után is, de valami kétségkívül elkezdődött. Beszélünk róla, helyesen beszélünk róla, és ezzel nyomást gyakorlunk, aminek egyre gyakrabban konkrét, kézzel fogható eredménye van (lásd a médiahatóság határozatait is az elmúlt években).

Itt írtam még a témáról: A legsúlyosabb kérdések a Kiss László-üggyel kapcsolatban

2. Az áldozathibáztatás történelmi gyakorlata kezd meginogni.

Mit mutat ez? Ami eddig olyan normális volt, hogy észre se vettük, az ma már nem fér bele a kulturált, felelős diskurzusba.

Volt egy pont, amikor még senkit sem rúgtak ki azért, mert a Facebookon ribizte az ájultan megerőszakolt tinilányt, akinek képeit a netre töltötték. Volt egy pont, amikor kijöhetett olyan szöveg, hogy TEHETSZ RÓLA, TEHETSZ ELLENE. Volt egy pont, amikor még Maksa Zoltán és Sebestyén Balázs jóízűen nevetgélhetett a gólyatábori nemi erőszakon. Volt egy pont, amikor még semmilyen következménye nem volt annak, ha egy csatornán főműsoridőben – ellentpontozás nélkül – ábrázolják a zaklatást. Volt egy pont, amikor még Aczél Endre is úgy beszélhetett volna a könnyen kapható kis úszlólányról, aki bajba keverte szegény Kiss Lászlót, hogy a befolyásos többség mellé állt volna: ma már ez nem így van. Nem, nem hála az égnek.

“Az áldozathibáztatás alapja egy olyan jelenség, amit a szociálpszichológia „az igazságos világba vetett hit”-nek nevez. Mélyen emberi dolog, hogy szeretjük azt hinni, hogy egyrészt mindenki azt kapja, amit érdemel, másrészt pedig van egy kontrollunk a világ eseményei fölött.„Ha megfelelően viselkedem, velem ez nem történhet meg” – szeretjük ezt hinni, miközben persze egy sor kiszámíthatatlan, rajtunk kívül álló tényező is alakíthatja az életünket. Ez bizonytalanságot kelt, ilyenkor „erősítünk rá” arra a hitre, hogy kellő körültekintéssel márpedig elkerülhetőek a rossz dolgok, ha valakivel ilyesmi történik, akkor ő nem volt elég óvatos – ez az áldozathibáztatás”

– erről meg itt írok bővebben: Miért kellett Viviennek meghalnia? – Egy szociálpszichológussal beszélgettünk erőszakról és nőjogokról

3. Még a vallásos zsidó, keresztény és muszlim barátaim is megbotránkoztak a lengyel törvényjavaslaton abortuszügyben.

Mit mutat ez? Nem lehet a nőket évezredeken keresztül sötétségben, elnyomásban, önrendelkezésüktől megfosztva tartani, isteni törvényekre hivatkozva.

Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt az aktív hívők egészen fundamentalista módon érveltek: az abortusz nemi erőszak, vérfertőzés, súlyos rendellenesség és anyai életveszély esetén is tilos, de nem kell félni, aki Isten felé fordul/elfogadja a Megváltót, azzal nem történhet ilyesmi. Ha mégis, akkor Isten ad elég erőt ahhoz, hogy elviseljék a traumát. Ha mégsem, akkor pedig kitartó türelmük jutalmául egészen biztosan boldogok lesznek a túlvilágon. Most, hogy a lengyel kormány a püspöki kar nyomására épp ilyesfajta abortusztilalmat helyezett kilátásba, amit az államfő is támogat, örömmel látom, hogy vallásukat aktívan gyakorló zsidók, keresztények és muszlimok is felszólalnak ez ellen.

Ők még a kisebbség? Igen. Van rá esély, hogy a lassan hála az égnek dugába dőlő vasárnapi elmebetegség és a Népesedési Kerekasztal náci gonoszságai után a mi KDNP-nk is hasonló törvényjavaslatot nyújtson be, amit egypártrendszerünk főszereplője örömmel elfogad? Hajaj. Mégis: az, ahogyan a témában párbeszéd indult, és még a hívők is elhatárolódtak az ISIS módszereit idéző fundamentalizmustól, az bizakodásra ad okot. Végre szó esik arról, hogy még mindig vannak a fejlett világban olyan területek, ahol egy nő nem rendelkezhet saját teste fölött, nem dönthet a saját életéről, csak ha elég pénze van külföldre utazni, vagy épp vállalja az illegális módszerekkel járó tartós egészségkárosodást, életveszélyt. Valami történik, beszélünk róla, és a fundamentalistáktól lassanként elhatárolódnak a hívők.

A lengyel helyzet hátteréről és érvelésük társadalmi és szellemi veszélyeiről itt írok bővebben: A legnagyobb tévhitek az abortusszal kapcsolatban – ideje tisztázni őket!

4. Az egész princípum alapú ákosista okoskodás nevetségessé vált, és 21. századi alternatívája is nagyobb teret kapott.

Mit mutat ez? Változik a színtér, paradigmaváltás történik a pszichológiában, a közgondolkozásban.

Tudjátok, hogy én aztán ismerem az az ultrakonzervatív, nem ritkán homofób és mélymagyar Depeche Mode-os, bonanzás közeget, ahol Ákos 25 éve ikon, ikon. (Ott se mindenki ilyen, de egy széles réteg azért!) Szóval, a botrány kirobbanásakor többen próbálták elmagyarázni, hogy szegény Ákost mindenki félreértette: egy percig se beszélt arról, hogy a nőnek kötelezően a “valakihez tartozás” az egyetlen főfeladata, ahogyan azt sem mondta direktben, hogy a nő nem érdemel annyi pénzt a munkájáért, mint a férfi. Döbbenten láttam, mennyire új és idegen ennek a közegnek a sok számadat: az, hogy veszélyes olyan közegben ilyesmit mondani, ahol nők nem csak naponta találkoznak szexizmussal és diszkriminációval (sokan még családon belüli erőszakkal és arra rímelő áldozathibáztatással is), hanem a nő dollárja máig 75 cent, és a láthatatlan, megfizetetlen munkák 85 százalékát is nő végzi. Ilyenkor arról érdemes inkább beszélni, hogy a nő is ember, és segíteni kell, hogy az egyenlő jogok mellé egyenlő lehetőségek is illessék.

És akkor végre, amikor már azt hittem, hogy mindent elönt a jóindulatú szexizmusba ágyazott nőgyűlölet és a homofóbia (ez a kettő valamiért mindig kéz a kézben jár) és a Kinder-Kirche-Küche, végre jött
a, a pszichológusok elhatárolódása az erősen korlátozó jellegű princípium központú gondolkozásról
b, a főszponzor kiállt a művész mögül, mert nem óhajtotta tovább veszélyes társadalmi üzenettel reklámozni saját etikusként hirdetett szolgáltatásait
c, egyre több kérdés, ami azt feszegeti, hogy ebbe a princípiumosdiba vajon miért nem fér bele a férfi férj- és apaszerepének fontossága, a tény, hogy ideális esetben aktívan jelen van a gyereke életében a kezdetektől, és az apaság szentsége semmivel sem kevésbé fontos és nemes, mint az anyaságé
d, a sok-sok mém, ami nevetségessé tette a Kövér Ákos-szemléletet, és közben azt is megmutatta, hogy mi az abszurditása a korlátozó, előíró attitűdnek, ami a nőket sújtja.

Itt is írtam erről annak idején: Unokát szülni, ezeknek

5. A testszégyenítés ellen végre egyre többen szólalnak fel, és egyre több a releváns érv, a reális szemlélet.

Mit mutat ez? Elég volt, ébredünk.

A nemi erőszakhoz, az áldozathibáztatáshoz, az abortusztilalomhoz és a princípium központú korlátozáshoz képest pitiáner, jelentéktelen apróságnak tűnik a testszégyenítés, aminél bizonyára sok egyéb fontosabb dolog is van. És mégis és mégsem. A testszégyenítés – ami természetesen nem csak nőket, és pláne nem csak kövér embereket érint, akár a túl izmosak is megkapják a magukét – mindent átsző, mint korrupció a parlamentet, és az ez ellen folytatott harc olyasfajta emberi minimum, ami nem kerül pénzbe, csak nyitottság, elfogadás és jószándék kérdése.

Az elmúlt időszakban annyian írtak, beszéltek erről, mondták el saját tapasztalataikat, és rántották le a leplet a Bochkor Gábor-féle hangosan ítélkezőkről, a Sarka Kata-féle “jóindulatból” üzengetőkről, hogy úgy érzem, valami történik: lehetséges, hogy végre elfogadjuk, hogy az emberi test sokféle, és még sokféleségében is állandóan változik, ráadásul nem mindenki számára az lesz a prioritás, hogy kockásra eddze a hasát és hegyesre a popsiját? Talán mert süt a nap vagy én nem is tudom… de ma optimista vagyok. Hadd legyek már egy kicsit az.

Legutóbb itt írtam a testszégyenítésről: Tulajdonképpen hálásak lehetünk Bochkor Gábornak – néhány dolog a testszégyenítésről

Tudom, ez csak a jéghegy csúcsa, még rengeteg munka van, hogy normális, egészséges, társadalmi egyenlőtlenségeket és áldozathibáztatást elvető párbeszéd alakulhasson ki, és a “megérdemelte, minek vett fel rövid szoknyát” mondat éppúgy kikopjon a köznyelvből, ahogyan a “szerelemféltésből óriási hibát követett el” kifejezéssel leírt darabolós gyilkosság is legfeljebb csak rossz emlék maradjon, amit újságíróiskolákban oktathatunk elrettentő példaként a jövő médiamunkásainak.

Köszönjük a civil szervezeteknek, a közszereplőknek és a bátraknak, hogy a sokszor reménytelennek tűnő helyzet ellenére is küzdenek ezért a párbeszédért, és ezekért az eredményekért.

Reklámok
Eszter névjegye (846 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

28 hozzászólás Nemi erőszak, áldozathibáztatás, abortusztilalom, princípiumok és testszégyenítés – valami mintha elkezdődött volna, nem? bejegyzéshez

  1. Végtelenül sokat gondolkodtam már azon a ponton, hogy mennyire kell, vagy kellene valakinek, aki bizonyos hasonló volumenű dolgokat megtesz másokkal/mások ellen, lehetőséget adni a “visszailleszkedésre”. Hisz “nem pszichopata” fejjel gondolkodva az tűnik logikusnak, hogy a szeretet, a megbocsátás, az elfogadás pozitív hatást gyakorol(hat), de sajnos tapasztalatom szerint ez nem így működik, ha az illető pszichopata. Hasonló dolog ez mint az áldozathibáztatás esetében. Logikát próbálunk társítani a dolgokhoz, önmagunkból kiindulva, de az igazság az, hogy az az ember, aki képes megbánásra, nem lenne képes éveken/évtizedeken át együtt élni a tudattal, hogy ilyen, vagy hasonló “hibát/bűncselekményt” követett el. Tény, az embernek a gyomra kifordul, mert mindene tiltakozik ellene, de egy megbánás/belátás/gerinc nélküli embert nem kell – és megkockáztatom, nem is szabad – sajnálni. Ő sem sajnál senkit, se téged, se mást. Ha esélyt adsz neki, azzal csak arra adsz esélyt, hogy következmények nélkül folytathassa tovább a dolgait. Megváltoztatni egy ilyen embert? Olyasmi ez, hogy a tojásból lehet rántottát csinálni, de a rántottából a büdös életben nem lesz újra nyers tojás, bármennyire szeretnéd. Sokszor azért is gondoljuk azt, hogy, esélyt kell adni, mert akkor egy-egy hibánk után milyen jogon várnánk azt, hogy bárki nekünk esélyt adjon, másrészt, mivel nincs ember, aki ne követne el élete során hibákat, ha nem éreznénk úgy, hogy esélyt kell adjunk mindenkinek, akkor tulajdonképp egyedül is maradhatnánk a földön. De van egy határ azt gondolom, már ami a hiba mennyiségét és minőségét illeti, és egy bizonyos határon túl még csak azt sem gondolom, hogy ha azt mondom, hogy borzasztóan sajnálom, hogy ezt-vagy azt tettem, az elegendő lenne. Pikk-pakk megoldódna minden és járna nekem az újabb esély, mert borzasztóan megbántam mindent. Kegyetlen ezt elfogadni, de én pedig hiszem, hogy van az a hiba, és/vagy az a hiba mennyiség és a hozzá kacsolódó tudatossági szint az elkövető részéről, amikor nincs tovább esély, legalábbis nem kellene, hogy legyen. Megint más dolog az, hogy nagyrészt értjük, hogy valaki miért és hogy vált olyanná, amilyenné, netán még sajnáljuk is, hogy így alakultak körülötte a dolgok, de sok ember van, akivel ugyan azok a dolgok megesnek, még sem válnak nemi erőszaktevőkké, csalókká, gyilkosokká, gátlástalan manipulátorokká, mint egyesek, akik istennek képzelve magukat elhiszik, hogy joguk van bárki testét és elméjét uralni, a természetes emberi reakciókat a leggátlástalanabb, végtelenül rosszindulatú módon kihasználni, felhasználni.

    • Ez számomra is állandó dilemma, főleg az erőszakos bűncselekmények esetén. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az egyén és a társadalom szintjén is muszáj megbocsátani előbb-utóbb. Az egyén szintjén úgy, hogy ugyan nem maradok a bántalmazó mellett, de nem is dédelgetem tovább a sérelmeket, a társadalom szintjén meg úgy, hogy a megváltozott elkövetőt visszafogadjuk a társadalomba. Kiss esetében sem az zavar, hogy elkövetett egy bűncselekményt 55 éve, hanem az, hogy akkor eltussolták, azóta is elhallgatták az ügyet, és a fickó máig mosakszik, amikor volt egy jogerős ítélet, és 55 évig semmit nem tett ellene.

      • Persze, csak meglepne, ha másként lenne, azaz, ha bevallotta volna. Egyszer írtam egy szösszenetet a megbocsátásról, mivel sokszor halljuk, olvassuk azt a mondást, hogy aki okos az megbocsát, de nem felejt. Nos, rendben igaz, de én pl ezt a dilemmát akként oldottam fel, hogy vannak olyan dolgok, amikor önmagunknak kell megbocsátanunk azért, mert a másiknak nem tudunk. Persze a lényeg ugyan az, csak az ember filozofálgat a fogalmakon. De például hogyan bocsáthatna meg egy anya egy pedofilnak, aki a gyerekét megerőszakolta? Szóval, nehéz dolog ez. :)

        • Hogy nagyon nehéz és kemény, azt én is tapasztalom, lájtosabb ügyekben is, igen.
          Kriminálpszichológusok mondják, hogy 100 elítéltből átlagosan 90 vallja magát ártatlannak, bármi is a vád. nehéz úgy tovább lépni egyéni és társadalmi szinten is, hogy az elkövető nem tanúsított megbánást és nem, vagy csak részben vezekelt (Kiss ült valamennyit börtönben, de közben szakmai berkekben nem lett következménye a tettének), és máig hárít, tagad. Így nehéz.

          • Persze az is igaz, hogy nem voltunk ott, nem tudjuk mi történt…de ezt a részt most nem akarom feszegetni.
            Viszont, például érdekelne, hogy vajon ez egyszeri eset volt-e? Vagy általánosítva és nem konkrétan erre az esetre vonatkozóan, mi van azokkal, akik visszaesők, akik nem azért követnek/tek el nemi erőszakot, mert “hibáztak”, esetleg nem is tudták, hogy amit tesznek az erőszak…, hanem azért, mert – ahogyan írtad is – az az érzés hajtja őket, hogy mások felett uralkodhatnak és megalázhatják, hatalmat gyakorolhatnak felette. (mondjuk a kettő nem feltétlen zárja ki egymást…)
            Az emberi elme beteges torzulása határtalan. Láttam már néhány példát rá sajnos. :(

            • Nem voltunk ott, tény, Kiss azt állítja, ártatlan. Erre mondtam épp az előbb, hogy persze, simán tévedhet a bíróság is, de amikor 55 évig nem teszek semmit a jogerős ítélet ellen, majd amikor már az áldozat nem él, és nekem nincs veszítenivalóm, mert mindenki az ügyemről beszél és le kellett mondanom, hirtelen előállok a jogorvoslati igénnyel… hát, az morálisan nagyon vékony jég, asszem.

              • Ez így van. Mármint léphetett volna ellene is. A másik dolog, ami még eszembe jutott, hogy az tök jó dolog, hogy közismertebb emberek/ügyek esetében történtek változások, de milyen jó lenne, ha ez az átlagemberek eseteiben is elindulna. Amíg alapvetően nem érzik biztonságban magukat az áldozatok, addig nagyrészt feljelentést sem mernek tenni. Addig az elkövető fenyegetőzhet, addig a korábbi áldozatok nem lesznek a segítségére annak az áldozatnak, aki mégis feljelentést tenne, mert félnek a megítéléstől, az elkövető bosszújától, stb.

      • Készséggel elfogadom, hogy a bűnelkövetőt vissza kell(ene) fogadni a társadalomba. Csak sajnos semmi garancia, hogy nem követ el bűnismétlést. Itt most kimondottan az ilyen nemi erőszakolókra, pedofilokra, gyilkosokra gondolok. Ki örülne, ha a szomszédja egy szexuális bűnelkövető lenne. Ilyen cselekmények után már szinte lehetetlen normális emberi kapcsolatot kialakítani ilyen emberekkel. Én legalábbis nem tudnék. Ahogy oly sokan mondják, adjunk neki esélyt, csak ne a szomszédomban. De akkor kinek legyen a szomszédja? Valakinek, aki nem tudja róla. Lebutítva: kit tegyünk meg lehetséges (esetleges) gyanútlan áldozatnak?

  2. Én is azt látom, hogy pár év alatt hatalmas változás ment végbe a közbeszédben. Hogy ezek már egyáltalán témák lehetnek hatalmas szó, pedig emlékszem rá, hogy körberöhögték anno még Teczár Szilárdot is, pedig nőjogi és egyenlőségi szempontból abszolút támadhatatlan érveket mondott. Mikor is volt ez, három éve? Ha nem sokkal komolyabban, de azért a többség talán kicsit máshogy állna ma már a témához.

    Viszont bőven van még hová fejlődni: sehol nem olvastam hogy bárki is felháborodott volna azon, hogy az “állam” _nem jogi eszközökkel (pl. bírósági per) próbálja a “szólásszabadsághoz való jogát” szavatolni valakinek_ (lásd: Depeche Mode imitátor Ákos), hanem politikai és gazdasági nyomáson keresztül. Vagy csak én látom úgy, hogy ennek témának kellett volna lennie a botrány kellős közepén is?

    • Bizony, Teczár Szilárd kapott a fejére, emlékszem. Ami a kormány szimbolikus nyomásgyakorlását illeti Ákos-ügyben (értsd: a Telekom megbüntetése), az szerintem is a botrány legdurvább része volt. Nem értek egyet azzal, hogy egy piaci szereplő a továbbiakban nem az én retorikámat zengő fődalnokommal hirdeti magát, ezért látványosan megbüntetem, hogy példát statuáljak és kijelöljem az utat a többi piaci szereplő számára: ez európai demokráciákban ismeretlen fogalom, Türkenbasy is tanulhatott volna ebből.

      • Na azért kíváncsi volnék ki nyomott ezekre mínuszt, és hogy miért

        • …azt azért nem állítanám, hogy különösebben megviselt volna, csak fura az ilyen, tény. Van olyan, aki szerint helyes az, ha a kormány megfélemlítéssel avatkozik bele piaci szereplők üzleti döntéseibe? Kíváncsiságból én is megnézném, ki az. Ki vagy?
          (erre kiderül, hogy valaki véletlenül félrenyomott, vagy egy kínai bót volt az)

  3. Nemszed el, de pont ez jutott eszembe. Hogy végül is öröm van, ma már bele lehet bukni egy ilyen történetbe. Szerintem még két-három éve se lehetett volna.
    Meg amin gondolkozom már két napja, hogy vajon ki mozgatja a szálakat, hogy 55 évig kuss volt, most meg egy nap alatt robban a dolog és 10 update – szóval akárki is, és akármilyen szennyes ügy, és mégnagyobb geci van mögötte (van valaki, aki komolyan gondolja, hogy kies hazánkban csak szimplán előbukkan az igazság, mert annak ilyen népmesei a természete?), szóval bárhogy is légyen, aki ma megtervez egy karaktergyilkosságot, annak valamilyen nőelnyomó-hímsoviniszta bűnügyről kell hírt adnia, mert az fog nagyot szólni. És ez nekem rettenetesen tetszik, hogy ma ez az, amivel bárki kivégezhető.
    Szóval kezdetnek szép, de várom a következőket :)

    • Jól beszélsz, marha jó kérdés, kinek állt ez érdekében, és miért épp most. Hosszú Katinkához, és azokhoz, akik támogatják, köze lehet-e? Más belső érdekek vajon, hatalmi harcok, bosszú…? Semmit nem tudok az úszóvilágról.

      Kábé hogy a szerb politikáról se. Amikor lemondatták a szerb minisztert a szexista beszólása miatt (https://barokeszter.hu/2015/12/08/mit-uzen-szamunkra-a-szexista-poen-miatt-kirugott-szerb-miniszter-esete/), akkor is lehetett ilyesmi a levegőben – hatalmi harc, amire ez jó ürügy volt – de hála az égnek, hogy ezzel már el lehet távolíttatni embereket a székükből, 3 éve még nem lehetett volna.

  4. Érdekes volt Eszter a megélésed a kérdéseiddel kapcsolatban .
    Hát igen . Van változás de akkora , hogy még azt észre sem veszitek. Úgy látom, hogy sok Indigó Gyerkőc felnőve. kezdi magát átalakítani Kristály gyerkőccé. (ahogy te is magadat)
    A Felvetet kérdések .egyfajta erkölcsösséget és igazságot is előtérbe helyez. Mondhatni ez a Lélek egyik tanulási folyamata. Amikor az igazságok keresése jön előtérbe. Ahogyan látlak benneteket . A saját világotok erkölcsein igazságain járva egyre inkább fényesebbek vagytok.
    Kezditek kapiskálni magatokat, hogy miként is vannak a dolgok a nagyvilágban . Valami nagyon erős elkezd dolgozni a szívetekben ami hamarosan ráfog ébreszteni benneteket, hogy a Földi világban felvett és eljátszott szerep csak egy adalék és lehetőség a sokféle tapasztalásra és önmagatok megismerésére.
    Megélve magunkat mi is megjárjuk a saját “Golgotánkat”. Ahogy változik a tudatunk . úgy fog változni minden amit mi addig szeretetnek vagy igaznak hitünk vagy gondoltunk.
    Érdekessé fog válni nálatok is amikor már nem a szerepeket látjátok a másikban hanem a lelket. (legyen az Férfi , vagy Nő). Kicsit elvont voltam ,De nem tudom , hogy mennyit bír el ez a látásmód itt .
    További szép Estét
    Szeretettel Laci.

    • Nem tudom, hogy indigósághoz vagy kristálysághoz van-e köze a jelenségnek, de tényleg úgy tűnik, hogy az újabb generáció már érzékenyebb az ilyesmire, mint őseink voltak. A történelem is alakította a társadalmat azért, az tény.

      A szigorúan vett szerepeket – nő, férfi – valóban ideje volna letenni, de attól még távol állunk, egyelőre. Vagy ki tudja. :)

  5. A Történelem Hm.
    Ha elfogadjuk azt a történelmet amit tanítanak a számunkra , akkor az igazzá is válik bennünk.
    Számomra azért elég érdekes, hogy amikor születtem 1956 az akkor még az ellenforradalom éve volt. Most meg már a forradalom éve. (ennyit a történelemről). Mivel vendég vagyok itt próbálok nem kilógni a sorból. így visszafogom magamat.
    Sokan próbálják keresni a helyüket a Földön . Én meg is találtam . amiben jól is érzem magamat . Ez nem más mint a saját lelki világom . Ez az a hely amiben bármikor megmártózhatom . Ezzel csak jelzem, hogy a nagy keresések közepette van valamink ami minden olyasmivel rendelkezik amit a lélek keres. De nem talál . Önmagunk megismerése egy belső utunk megjárása sokféle kincset adhat annak aki ezt megteszi
    Pl kezdheti úgy, hogy felteszi magának, hogy ki is vagyok én .
    Egyébként ha belenézel egy gyerek őszinte szemeibe ,akkor minden kérdésedre választ kapsz , mondjuk egy mosoly . vagy egy kakis pelenka által.
    Ha nem zavar akkor esetleg hozzáfogok szólni az írásaidhoz a saját látásmódommal.
    Habár nekem már fura egy kicsit, hogy a kettősség és a duális világ igazságai közt “lavírozzak”.
    Még egyszer szép estét
    Szeretettel Laci.

  6. Én is ùgy látom, hogy van vàltozàs. Nem sok, de ahhoz kèpest, hogy mi volt mondjuk tíz ève, hatalmas fejlôdés. Kiss Làszlót pedig egyáltalàn nem sajnálom: aki képes megerôszakolni egy màsik embert, és sunyítani róla évekig, az nem érdemel több esélyt; fôleg ùgy, hogy többen jeleztèk, hogy ennek a kedves öreg bácsinak szexuális jellegû beszólásai is voltak a gyerekeknek, amitôl baromi kellemetlenül èrezték magukat. Ez a pèlda arra, hogy egy ilyen féreg soha nem változik.
    Amùgy a sport tanàrok miért ekkora rohadékok ùgy általàban? Persze akinek nem inge, az nem veszi magàra, de rengeteg helyrôl hallottam, hogy a testnevelô tanàrok igazi szexista okádékok nagyrèszt. Én is emlékszem rà, ahogy nem egy hímnemû tornatanàr nèzte nyálcsorgatva a diáklányok seggét, mustràlta ôket tesi közben, megjegyzéseket tett, fogdosott, stb. A mai napig gyomorgörcsöm van, ha sportcsarnokba vagy konditerembe megyek. (na a konditerem az még egy gyönyörû hely amùgy, ha làny vagy… de ezt most hagyjuk.)
    Remèlem, hogy egyszer eljutunk oda, ahova a svédek, vagy kanadaiak. Nemrèg hallgattam egy beszèlgetèst a kanadai miniszterelnökkel, és teljesen lehidaltam, hogy hogyan gondolkodik ùgy kb mindenrôl, le a kalappal elôtte.
    Aztàn megnéztem Kövér Laci tavalyi beszédét. Nem kellett volna.

    • Hú, én nem tudtam, hogy ilyen magas a geciarány az iparágban, semmi közöm nincs a sporthoz, pláne az úszáshoz. Persze tény, hogy Szepesi Niki is írt kemény dolgokat a botránykönyvében… bár azt is elintézték azzal, hogy “hát szeret kefélni, nem csoda”. Felrémlett sportmasszőr pedofil kéjelgése is többek között, meg persze az, ahogy őt 15 évesen harmincas családapák kúrogatták. Mikor a könyv kijött, a közvélemény még őt ítélte el, mint gaz csábítót, érted, nem a nejüket megcsaló felnőtt férfiakat. Nem erőszak, persze (bár hogy is van ez a beleegyezési korhatárral? nem sokon múlott), de azért beszédes az is…

      Ez egyébként megvan? https://www.facebook.com/notes/nemes-ivan/lacib%C3%A1csi-for-president/10207407086070223 Annyira jó, találó.
      “Most olvasom nagy örömmel, hogy a Magyar MegÚszó Szövetség nevű férfiatlan társaság teljes beesett mellszélességgel kiáll K. László csoportos bronzérmes nemi erőszaktevő mellett, és továbbra is meghagyja tisztségében. Stílusos is a dolog, egy ilyen elnökséghez pont egy ilyen szövetségi kapitány passzol.” – ehhhhehe.

      • venagancsos // április 8, 2016 - 09:57 // Válasz

        Pont a Kiss László-ügy kapcsán gondolkoztam, ma milyen lenne Szepesi Niki könyvének fogadtatása…
        Az mondjuk elég biztosnak tűnik, hogy a komplett élsportolóképző népességet nagyon alaposan át kellene fésülni.

    • Ja, Kövér Laci meg olyan, mint Aczél Endre: régi korok hírmondói, a kihalásra ítélt faj utolsó képviselői. Lassan tisztul a kép. (És most nem a konkrét személyek halálára, hanem a szemlélet eltűnésére gondolok, megint csak optimistán.)

  7. Közelednek a választások és a jelenlegi kormánypárt már nem olyan erős (bárhogy is próbálják egyes politikai statisztikák ezt ellensúlyozni bizonyos médiafelületeken!!!), ezért könnyebben hajlik meg a közvélemény előtt, mintsem azt ignoráltan eltiporja. ;-)
    Egyébként a jelenlegi ügy is tökéletesen tükrözi azt a tényt, hogy a jog mennyire különválik a realitástól!
    Piaci szereplők = valahol ez egy színjáték, mivel ez a PR nagyon jó piac ám és ha már nyilvánosság előtt vállaltak valamit, akkor ki is kell mellette állni, vagy a cég veszít a piaci értékéből. Ugyanúgy folytatják a diszkriminációt belső köreikben. Nincs realitása, csak értéke pénzben, számokban, részvényekben, mivel a CSR program marha nagy üzlet. ;-) “Tégy jót és beszélj róla…”

  8. Én nem vagyok olyan optimista a témában, mint te. Talán azért mert itt borult az idő, egy gyűszűnyi napfény sem simogatja az orcámat.

    A változó közbeszédet ugyan tapasztalom én is, de ez részben annak köszönhető, hogy manapság már nem olyan könnyű eltusolni a szennyet, mint régebben.
    Engem a Kiss ügyben leginkább az zavar, hogy a szakmai sikereivel próbálják mentegetni a nyilvánvalót, miközben a kettőnek ez esetben semmi köze egymáshoz. Egy maffiózó sem lesz kevésbé bűnös attól, hogy az összelopott millióiból jótékonykodik. Az elmúlt napokban sok cikket elolvastam erről, sokszor az “ismert” emberek, szervezetek vélemény is megkérdőjelezhető, másrészt ők amúgy is úgy nyilatkoznak, ahogy szerintük a társadalom többsége elvárja. Viszont a cikkek alatti kommentek még mindig bicskanyitogatóak és döbbenetesek (tisztelet a kivételnek). Tele van rosszindulattal, áldozathibáztatással és mentegetéssel. Az is sokat elmond, hogy mekkora nyomásra van szükség ahhoz, hogy történjen valami. Vannak országok, ahol már a gyanú árnyéka is lemondásra késztet, de ettől mi még nagyon messze vagyunk.

  9. venagancsos // április 8, 2016 - 14:53 // Válasz

    Egyfelől nekem is feltűnt, hogy egyre kevésbé hagyja a közbeszéd ezeket az ügyeket annyiban (és főleg férfi hozzászólóktól látom az igazságtalanságokat szóvá tevő kommenteket, ez is érdekes). Ahogy te is írtad, elég jól kidomborodik, melyik társadalmi csoport és/vagy korosztály akarja elmismásolni a nemi erőszakot vagy erőltetni a princípiumos hagymázat, remélem, tényleg van rá esély, hogy ezek a nézetek előbb-utóbb kihalnak.

    Másfelől viszont az, hogy egyáltalán felmerülhet a XXI. században egy európai államban a teljes abortusztilalom, elég kétségbeejtő. Évek, évtizedek óta tudott különféle példákon, hogy az abortuszok számát leginkább hatékony felvilágosítással, fogamzásgátlási tanácsadással, ingyenes fogamzásgátlással lehet visszaszorítani. Czeizel Endrével értek egyet, miszerint az abortusz a társadalom pestise, de ha korlátoznánk, a nők legalapvetőbb önrendelkezési joga veszne el (annak idején az abortusztabletta forgalmazásának tiltása miatt is rendesen beugatott a kormánynak). Egy állítólag felvilágosult államban egy személyi szabadságot ilyen mértékben korlátozó álszent, szemforgató baromságot akár csak egy pillanatig is komolyan venni, és még a módszeres agymosást is elkezdeni a papok segítségével… nem véletlen, hogy egy modern államban nincs helye a vallásnak a politikában.

  10. az én életembe soha nem volt elismerve a női munka, anyagilag több és nehezebb munkért fele bért sem kapott a nő.Azt meg felháborítónak tartom, hogy mini szoknya viselése , vagy netán bikinis strandoló nőt megerőszakoljanak a ruhája miatt.Hol élünk? Az állat nem bántja a nőstényt ha az nem akarja.

  11. Szabad Gábor // április 8, 2016 - 21:25 // Válasz

    Saját meglátásom, hogy ahhoz, hogy a régi “módi” borulhasson, a nőknek fel kell ismerniük férfi oldalukat, a férfiaknak pedig a női oldalukat. Sőt, meg kell tanulnunk használni is azt – a nőknek a konstruktív agressziót, a férfiaknak a kreativitásuk és együttérzésük bátor kifejezését. Ennek vélem nyomait felfedezni a társadalmunkban – hozzá is tenném rögtön, hogy nem mindig kapnak pozitív visszhangot. A feminizmus, itt mint női egyenjogúság, a nők térnyerése a versenyszektorban (ahová azért kell tökösség bőven), és a családi modellek átstrukturálódása (apa a babával)… A másik oldalon meg a férfiak divathóbortjai (páva fiúk és rózsaszín cuccok), családi modell itt is releváns, avagy a férfiak spirituális irányba történő nyitása (voltam már olyan jóga órán, ahol 30 főből 24 férfi volt)…

    Mindkét listát lehetne még sorolni, de a lényeg, haladunk. Minél inkább a lelki szint felé, egyénileg és en masse, s így borulnak a sztereotíp minták is mindkét oldalon. A klasszikus szerepek szép lassan kihalnak, és teljes emberként leszünk jelen… de ehhez több erős akaratú nőre, és még több érzékeny férfira lesz szükség. Így aztán lesz esély a kiegyenlítődésre. Hiszen ha mindenki egyformán agresszív és kreatív, akkor mindenki androgün, a szó pszichikai értelmében. Ekkor már tényleg csak a személyiség ill. a kuki/nuni fogja a különbséget adni, nem pedig a kövült szabályok által diktált minták. Imho.

  12. Nagy László // április 9, 2016 - 08:34 // Válasz

    A mostani téma : “laci bácsi esete” – jellemzően mutatja be a társadalom és az adott krém- MUSZ – erkölcsi szintjét. – A Csaszi volt az életem egyik meghatározó színhelye. – Úszás, Bergamott napolaj, görbehátú csinos úszólányok , 1 liter tej,keksz és közel azonos szintű fiatalok társasága.Mint Aczél mondja: ment a lányok vadászata.Ám nem volt mindenki alpárian bunkó és erőszakos, – voltak ott olyan gruppok is, akik arra “szakosodtak”,hogy lovagiasan védték a lányokat!!!- Ha kellett jól “elláták” azok baját,akik prosztóként űzték a lányokat.- Nos az ilyen “laci bácsi” félék sajnos előnyben voltak..ugyanis,amikor az edzés miatt a nem profi úszó-tanoncok kiszorultak a medencéből,de még a beton lépcsőkről is, akkor eljött az idejük a vadászatra.Ami azután történt az már titokban történt…- Kevés úszólánynak volt mersze arra,hogy a nem mindig intim együttlétekről merjen egyáltalán valakinek is panaszkodni….Abban az időben is csak néhány edző felügyelt az úszókra, – emiatt azóta is csak valami “nőügynek” lett titulálva azon kevés probléma,ami a felszínre került.Ide tartozik az is sajna,hogy ??? hány női edzőt láthattunk a Csasziban ??? Tán egyet sem!!!- A baj korszakos, – az akkori menő,eredményes úszók ebben a miliőben nevelődtek és ezt viszik tovább/MUSZ, – számukra ez az úszónők sorsa…- Összegezve: – hogy egy Zsuzsa esete csak a halála után és valószínű nem mindenben jó szándékkal merült fel jó 50 év után ?!- magától értetődő… Érdemes erről moralizálni,mert ezzel kialakulhat egy tisztább emberibb légkör,amiben nyugodtabban engedhetjük az unokákat az uszoda vizébe!? – Nem kell ahhoz törvény,hogy aki morálisan alkalmatlan azt ki kell takarítani a fiatalok köréből – lásd az USA!!!

  13. Régebben egy sportközvetítés közben ha a szovjetek nem nyertek jóízűen sztoriztunk, na mennek Szibériába, közben teljesen természetesnek vettük, hogy Magyarországon egyes sportokban kissé drasztikus módszerekkel ösztönzik a sportolókat. Mondjuk akkor éppen a torna, s érdekes mindig a ni tornáról volt szó.
    Már volt alkalom, hogy edzőnek kellett szólnom, hogy annak sincs helye, ha az oktatás nem kívánja meg, hogy akár csak egy ujjal is hozzáértjen egy sportoló lányhoz.
    Azt mindig furcsának tartom, hogy a bűnösök bocsánathoz való jogáért mennyien kardoskodnak, de az áldozat nem bocsátok meg jogáért senki. Ugyanez jellemző a politikai terror áldozataira is, szinte ők vannak nyomás alá helyezve, hogy miért haragszanak még mindig az életük megnyomorítóira, akik vígan élik világukat, míg az áldozatok lehajtott fejjel léteznek. Ez igaz a nemi erőszakra is, én elképzelni nem tudom, hány nő rejti mélyen magába a traumát.
    Aztán felmerült a kérdés, hogy miként történhetett, hogy akkor megbukott a szövetségi kapitány, majd később példás életet élt. Biztos ez? nem. Mert amikor megbukott akkor még senki volt, majd később amikor valakivé tették, lehet, hogy az újabb préda leszállítása is feladata volt a protektorok kényének-kedvének.

3 visszakövetés / visszajelzés

  1. Halló, itt Svédország beszél – hívj fel egy svédet, nagy élmény lesz – Tollam-Papírom
  2. 5 áprilisi publi, aminek kapcsán érdemes beszélgetni – Eszter's Offtopic
  3. Az internalizált szexizmus ezer arca: amikor nők alázzák magukat – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: