7 érv és ellenérv, amiért (nem) kell a nők jogairól beszélnünk

Tudod, én nem veszek részt semmiféle mozgalom vagy szervezet életében, és nem ismerem a feminizmus terminus technicusait sem. Én csak egy egyszerű ember vagyok, aki a saját tapasztalataira épít, miközben a környezete és a tágabb világ történéseit figyeli kíváncsi tekintettel, néha értetlenül, máskor dühösen, aggódva. Azt látom, hogy a nő alapvető emberi jogait sokan elnyomó erőként látják, ezért – nálam tájékozottabb gondolkodókkal, férfiakkal és nőkkel, egyedülállókkal és családosokkal – keresem a választ a kérdésre: vajon miért?

1. De hát én rendes férfi vagyok: soha nem bántottam a páromat, segítek kiveszem a részem a házimunkából és a gyereknevelésből, és fontos számomra, hogy szellemileg egyenrangú társam legyen.

Hála az égnek rengeteg egészséges gondolkozású, normális férfi van, aki nem háztartási robotgépként tekint a nőre, és nem pénzautomataként magára. Elfogadja a feminizmus azon radikális, sokkoló alapvetését, hogy a nő is ember, és ennek megfelelően cselekszik. Vagyis: ha szükséges, felkel éjszaka a kisbabához és örömmel vigyáz egyedül is az ötévesre, s ezért cserébe egy kiegyensúlyozottabb, tüzesebb, jókedvűbb társat kap, aki nem csak őt, de az egész családot több szeretettel tudja így körülölelni. Azért, mert nem ment el minden energiája a túlélésre, és a személyisége alapjai is megmaradtak.

Sokan azonban nem veszik észre, hogy rendszerhibáról van szó, amelynek a kiküszöböléséhez ugyan az egyén szintjén kell kezdeni az építkezést, de attól még, hogy te jófej vagy, maga a rendszer az egyik fél születési előjogaira és a másik fél háttérbe szorítására és kizsákmányolására épül, és kíván építeni a jövőben is. Egy nagyon jó barátom és blogtársam erről a jelenségről a következőképp ír:

Aztán van a belvárosi, liberális, a bálnák kiszabadításáért is küzdő, akitől megkérdezem, hogy miért lett az írásipar férfiipar, és hogy miért van jó néhány “fontos” lap impresszumában kétszer annyi férfi, mint nő, és ez a nyitott, értelmes, jó fej nem válaszolja meg a kérdést. Vonogatja a vállát, majd annyit mond, hogy ő bírja a feministákat (nem kell feministának lenni ahhoz, hogy kérdéseket tegyünk fel), és nem volt soha szemét a nőkkel, ő egyenrangúnak tekinti őket. Nem érti, hogy rendszerhiba van, ő rendben van a témával. Olyan ez, mint amikor Amerikában azt mondja a középosztálybeli fehér ember, hogy neki nincs baja a feketékkel, hiszen volt is fekete barátnője az egyetemi évek alatt, valamint meghívja a kislánya szülinapi zsúrjára annak fekete iskolatársait (is). Én rendben vagyok, azaz: nincs probléma.

A teljes bejegyzést olvasd el itt, szuper.

2. Ez az egész egy marhaság, engem soha semmilyen hátrány nem ért azért, mert nő vagyok.

Engem sem, legalábbis nem jelentős. Szerencsés vagyok, a környezetemben azonban rengeteg visszás helyzet szemtanúja voltam már, és azt is tudom, hogy hány millió nő lesz nemi erőszak, családon belüli bántalmazás, munkahelyi diszkrimináció áldozata, hányan pusztulnak bele az irreális elvárásokba, hányan égnek ki házicselédként ötvenéves korukra, és akkor a női “körülmetélésről” (a csikló kivágásáról van szó) vagy házasságtörő, sőt megerőszakolt nők halálra kövezéséről még nem is beszéltünk. És ne feledjük, a nagymamám még egyetemre se járhatott, noha kreatívabb és élesebb elméjű volt, mint a negyven fiú osztálytársa, akik mellé csak azért vették fel a gimnáziumba, hogy léhűtő öccsét tudja korrepetálni.

Balás Márk egy kitűnő, máig gyakran idézett cikkben reflektál Oravecz Éva Csilla híres antifeminista kiáltványára:

“Oravecz Éva Csilla ugyanis egy sikeres és érzéketlen nő. Univerzumának középpontjában ő áll, minden kilőtt nyílvesszője köré céltáblát rajzol. Ha ő ellen tudott állni a később szexuális erőszak miatt sokszorosan elítélt férfi csábításának, akkor mindenki ellen tudott volna. Ha Oravecz Éva Csilla nem szembesült a férfiak részéről olyan mennyiségű és/vagy minőségű erőszakban, amit ne lehetett volna humorral kezelni, akkor senkit nem fenyeget ilyen erőszak vagy ha igen, akkor született áldozat, azaz pszichiátriai eset. Ha Oravecz Éva Csilla barátja soha nem részesítette a pornót előnyben vele szemben, akkor a pornó nyilván klassz és remek dolog, a női függetlenség, önállóság és méltóság vaskos védőbástyája. Ha Oravecz Éva Csilla soha nem részesült munkahelyi diszkriminációban, akkor nyilván elmondható, hogy soha, egyetlen nőt sem hoztak női mivolta miatt hátrányos helyzetbe. Maximum arról lehet szó, hogy az illető nem fogta fel, hogy őt női agya másra predesztinálta, mint a férfiakat. Sokkal kevesebb sikerre, sokkal kisebb önállóságra, sokkal több alázatra és passzivitásra.”

A teljes cikk itt olvasható. Érdemes.

3. Miért kellene a férfiakat elnyomni? Már így is épp eléggé elnőiesedtek. Akkor most legyen nőuralom?

Isten őrizz, dehogy kell a férfiakat elnyomni, nőuralomra pedig végképp nincs szükség. Azzal, hogy annak idején a fekete amerikaiak is szavazati jogot kaptak, nem a fehérek váltak jogfosztottá. Nem az történt, hogy volt egy nagy tál leves, ami eddig a fehéreké volt, majd a feketéké lett, hanem egyszerűen az, hogy a feketék is leülhettek a fehérek mellé enni, hiszen ők is megdolgoztak az ételért. Természetesen voltak fehérek, akik mindezt alapvető jogaik elvesztéseként élték meg: hozzászoktak ugyanis ahhoz, hogy a földjeiken ingyenmunkás dolgozik napi tizenhat órában, aki nemhogy a politikába, de a saját életébe se szólhat bele.

A valóságban azonban az egyenlő emberi jogokért folytatott küzdelem nem jár azzal, hogy bárkit is megfosztunk a jogaitól, hogy másoknak adjuk azokat. Ez nem így működik, még ha a patriarchátusban nevelkedett férfi, aki kiszolgáló személyzethez szokott, veszteségként is éli meg azt, hogy a feladatokon, a kötelességeken a társával osztozik, és nem csupán jogokat élvez. Hogy jót is mondjunk: az örömökön is, mivel a gyermekükkel kiskoruktól kezdve sok időt töltő apák nagyon sok boldog pillanatról is számolnak be a szaros pelenka és fülsiketítő ordítás problematikája mellett.

Úgy gondolom, az egyenlő jogok és kötelességek igazságosabb rendszere a férfiak számára is kedvezőbb: nem csak azért, mert a negyvenes évei elejére elrongyolt frigid házisárkány helyett egy értelmes, jókedvű, szenvedélyes nőt kapnak, hanem azért is, mert így rájuk sem nehezednek borzalmas nyomások és elvárások. Senki sem várja el, hogy egész életedben tarts el erődön felül másokat, soha ne sírj, mindent mindig te fizess, érzéketlen macsó légy, aki egyre csak előre tör a hatalmi ranglétrán… s ha ez nem sikerül, már csak bétahím, esetleg csicska lehetsz.

4. Jó, de hát a kislányok babával, a kisfiúk építőkockával játszanak. Miért baj az, ha a nő babázik, amíg a férfi házat épít?

Egyáltalán nem baj, sőt. Két fontos dolog van, amit azonban meg kell érteni. Az egyik az, hogy aki ezt teszi, az a szabad választásából, és nem kényszerből kell, hogy tegye, és abszolút megbecsülést és tiszteletet érdemel a munkájáért. Nem, nem csak a szavak szintjén, és nem kizárólag anyák napján vagy nőnapon. A másik fontos dolog pedig az, hogy minden ember – a nők és a férfiak – között is akad többféle személyiségtípus, lelki alkat, és egyáltalán nem biztos, hogy mindenki ugyanarra vágyik. Akad, aki csak babázni szeretne, de robotolnia kell a megélhetésért a gyárban a szalag mellett, majd utána még további hat órában otthon is, míg más megteheti, hogy csak a családra koncentrál, de némi egyedüllétre és értelmes, felnőtt emberi interakcióra attól még neki is lesz igénye.

Aztán – ó, irgalom atyja, ne hagyj el! – vannak nők, akik nem akarnak gyereket: tiszteletben kell tartanunk ezt a végtelenül személyes, intim döntést, és nem őket kell büntetni, hanem a gyerekvállalókat támogatni extra juttatásokkal, adókedvezményekkel, rugalmas foglalkoztatási formákkal korrekt és családi napközi-rendszerrel.  Mások szeretnének utódokat, de ettől még igényük van a kreatív, alkotó, tudományos stb. munkára is, amelyre a képességeik predesztinálják. Jelenleg több nő kerül be az egyetemekre, mint férfi, a házasság és a gyerekvállalás során azonban ők szépen eltűnnek: már nincs meg a háttér, az infrastruktúra a komoly kutatómunkához, ezért a tudósok zöme férfi lesz, még mindig. Pedig belegondoltál már, hogy mennyivel előrébb járna, mondjuk, a rákkutatás, ha a két nem egyenlő arányban vehetné ki a részét a kutatásból, tehát szinte kétszer annyi elme dolgozna a megoldáson…?

Ha most azt mondod, hogy oké, de addig ki törődik a gyerekkel, emlékeztetlek: hidd el, a kölök a sosem látott, munkamániás  apa miatt is szenvedhet egy életen át, a jól beosztott családi szinergia viszont két kiegyensúlyozottabb, elégedettebb szülőt állít a csemete mellé, akik minőségi időt képesek a gyerekkel tölteni. Ezek azok az alapok – és  természetes különbözőségek -, amelyekre figyelni kell, ha az a célunk, hogy erős, egészséges, hosszútávú kapcsolatban, vidám emberek  éljenek együtt. Nyilván akkor sincs erre garancia, esély azonban legalább van, és az sem kevés.

5. Ne csodálkozzunk, hogy értékválság van, hiszen a nők csak a pénzre és a hatalomra játszanak, és szívesen eltartatnák magukat.

Természetesen vannak pénzéhes, megvásárolható nők, ahogyan akadnak érzéketlen, hazug, lyukvadász férfiak is. Mindkettő célja az, hogy a másikat kihasználja, így aztán a legjobb, ha ők szépen egymásra találnak, és egymást boldogítják… vagy éppen teszik tönkre, ha úgy tartja úri kedvük.

Azt mondani, hogy “az összes nő szemét ribanc, aki izmokra és Audi-kulcsra hajt” nagyjából azzal egyenértékű, hogy “az összes férfi csak a szilikoncsöcsöt és AZT akarja,  esetleg cselédnek elfogadna hosszabb távra is”.

Igen, van ilyen. Igen, nem kevés. De fogd fel: hála a jó égnek nem mindenki tartozik ebbe a kategóriába, és mi a normális értékrenddel bíró embereket keressük. Dolgozd fel a traumáidat, felejtsd el a plasztikcsajokat a méregdrága bárok vécéiben, és máris kitisztul az ég.

Vagy… ha erről képtelen vagy lemondani (“a jó nő jár“), akkor ne csodálkozz, ha a szénné szolizott kacsaszájnak Audi-kulcs az ára.

6. De hiszen ma már azonos jogok illetik a nőket és a férfiakat. A feminizmusnak 50 éve volt csak értelme, ma már nincs.

Igen, a nehezén valószínűleg már túl vagyunk. Magyarországon a szocializmusban a nők már egyenlő bérért végezhettek “férfimunkát” a gyárban – igen, de közben otthon is várt még rájuk egy másik nyolcórás műszak, míg a férfi a lábát lóbálta sörrel a kezében. Csoda-e, hogy a magyar ötvenes-hatvanas családanya okádik az ilyesfajta egyenjogúság puszta gondolatától is?

Persze, a kérdés ennél jóval összetettebb. Egy bátor férfi, Kustánczi Róbert fogalmazta meg tökéletesen a lényeget:

“Világszerte minden harmadik nőt megerőszakolnak vagy valahogy másként bántalmaznak élete során. Magyarországon minden negyediket.

És ez a rész csupán arról szól, hogy hány nőt bántalmaznak fizikailag, az egyéb társadalmi, gazdasági, jogi egyenjogúság nemlétét, a mindennapos hátrányos megkülönböztetést nem érinti. Azt, hogy mennyivel kevesebb pénzt kap egy nő ugyanolyan mennyiségű és minőségű munkáért, mint egy férfi. Hogy a hímsovinizmus miként hatja át a nyelvet, hogy miért társul megalázó felhang ahhoz, ha azt mondjuk „úgy ütsz, mint egy lány”. Hogy a szexizmus miként kíséri végig az életünket kisgyerekkortól akár egy természetismeret vagy egy olvasástankönyvön keresztül. Hogy miért gondolják sokan azt a nyugati társadalmakban is, hogy egy nő csupán egy főző-mosó-dugó-szülő gépezet. És hogy – lefordítva mikrokörnyezetemre – miért indul hátrányból a kislányom, csak amiatt, mert lány.

Elkeserítő, nem?

Szerintem rohadtul az.

De nyilván sok férfitársam másképp gondolja.”

A teljes írás itt olvasható, különösen férfiaknak, apáknak ajánlom.

7. Az összes feminista szőrös lábú, kövér, magányos, betegagyú nő, aki egyedül fog meghalni, és patkányok falják fel a testét. Sokkal boldogabbak lennének, ha visszatalálnának a hagyományos szerepekhez.

Nem, a feministák sokfélék: egy részük nő, másik részük férfi, de még csak nem is kell feministának lenni ahhoz, hogy az ember józanul, emberségesen gondolkozzon. Vannak egyedülállók, házasok, gyermektelenek, egy- és sokgyermekesek. A testsúlyuk változó, ahogy a szőrtelenítési szokásaik is – nem durva, hogy ma még mindig érv lehet egy intelligens vitában a másik ember külseje? Természetesen nem az, legalábbis nem komolyan vehető.

Ami pedig a “hagyományos” szerepeket illeti: nyilván a kőbalta is elég hagyományos eszköz, de a puskával azért csak hatékonyabban lehet vadászni. Szép tradíció volt a puhányabb spártai csecsemők mélybe taszítása is, ma azonban már görög területeken sem hódolnak ennek a szokásnak, és talán te sem örültél volna, ha veled – vagy a te gyerekeddel – is megtehették volna ezt.

Most pedig egy otthoni munkát végző édesanya és feleség gondolatait idézem:

“…Bárdos András nyilatkozata azért megmaradt bennem. Mindig nagyon elismerően beszél a feleségéről, kihangsúlyozva, hogy abszolút nem “hagyományos” a házasságuk, az évszázados női szerepkör, úgymint főzés, házimunka, gyerektutujgatás nem jellemző Krisztinára, mondhatni, bár ez már csak az én értelmezésem és szavaim, társként, és nem házi cselédként funkcionál. Most annyit tett hozzá mindehhez, hogy 2013- ban ( akkori volt az Elle) ő nem is tudna mit kezdeni egy olyan feleséggel, akinek kizárólag az az életcélja, hogy minden este meleg vacsorát tegyen a férje elé.

…

Komolyan érdekelne, hogy mennyire egyedi ez manapság, hogy a férj magát képzeli a mindenség urának, én csak családból hozott példákat tudok citálni, a férjeméknél biztosan tudom, hogy generációkra visszanyúlva mindig ez volt a helyzet, és most is ez.
Hogy a családban betöltött szerepem miért kezdett most zavarni? Arra jó okom van, rá kellett ébrednem ugyanis arra, hogy az én munkámért nemhogy hála nem jár, de köszönet sem, az természetes. És egyben baromira unalmas is. Egy háztartásbeli mindig otthon van, mindig kéznél van, kényelmes, mint egy jó meleg papucs, kicsit kopott, jó az a háznál, na de hol marad az izgalom? És itt jön be a képbe ama bizonyos harmadik, aki önálló entitás, akivel nem az a fő téma (egyelőre), hogy mi lesz az ebéd, aki mindig fitt, sosem fáradt, és mehet a lobogás. Hogy a feleségünkkel is lehetne lobogni, ha nem mi magunk csináltunk volna kutyát belőle- amilyen hülye volt hagyta-, az persze kósza gondolatként sem fut át az agyakon.”

A teljes bejegyzés itt olvasható, engem komolyan elgondolkoztatott.

Mit mondhatnék? Itt lassan körbeértünk. Vajon kinyitja-e az elméjét és a szívét az, aki a fenti, pontokban ismertetett mondatokat valaha is kiejtette a száján? Nem vagyok naiv, a többségük bizonyára képtelen lesz értelmezni a leírtakat. Mégis abban bízom, hogy lesznek olyanok, akik legalább elgondolkoznak: miért is olyan szörnyű gondolat az, ha minden ember egyenlő, és egyik sem a másik alárendeltje, pláne nem születési jogok alapján? Hiszen egy tiszta, egyenlőségre épülő rendszerrel mindenki csak nyerhet hosszútávon.

Igen, még azok is, akik most hőbörögnek, hogy elvették a levesüket, pedig csak leültek melléjük enni azok, akik az ételért szintén megdolgoztak.

---

Emma Watson beszéde és a He For She kampány

A színésznő alig néhány napja tartott beszédet az ENSZ jószolgálati nagyköveteként. Számos agresszív, primitív fenyegetést kapott, főként azt, hogy meztelen képeket hoznak róla nyilvánosságra – vajon milyen ember lehet az, aki így reagál egy értelmes, emberi kezdeményezésre? Nyilván végtelenül beteg, sérült.

“Emlékeztetőül, a feminizmus definíciója a következő: “A meggyőződés, hogy a férfiaknak és a nőknek egyenlő jogokkal és esélyekkel kellene bírni. Azaz a nemek politikai, gazdasági és társadalmi egyenlőségének elmélete.””

A teljes beszéd magyar nyelven itt olvasható.

---